2014. szeptember 5., péntek

Egyszerű krumplisaláta





Szeretjük a salátákat, ilyenkor ősz elején az egyik legfinomabb a  krumplisaláta, a maga egyszerűségében. Lila hagymával, sóval borssal ecettel, és egy pici cukorral.
Semmi nagy fenekét nem kell keríteni a dolognak. 

Egy dologra figyeljünk, hogy lehetőségünk szerint salátának valót válasszunk, A betűvel jelzik, megfelelő a Somogyi sárga kifli, cherie, agata - Ezt általában a csomagolt burgonyánál megtalálhatjuk a céduláján,  más esetben kérdezzük meg az eladót, milyen burgonyát kínál.


Végső soron, ha más nincs, a vegyes felhasználásra alkalmas burgonyából is készíthetjük, csak jobban kell figyelni, a burgonya főzésére. Ilyen pl. a aladin, amorosa, balatoni rózsa, boglárka, desirée, démon, fabiola, góliát, hópehely, impala, katica, kleopátra, kondor, - Betűjele kereskedelemben a B betű

Hozzávalók:

1 kg burgonya
2 közepes fej lila hagyma
1/2 tk só
2-3 evőkanál ecet
1-2 evőkanál cukor
frissen őrölt bors
olaj

A burgonyát főzzük meg héjában sós vízben, azután hagyjuk kihűlni. Hideg vízzel szoktam öblíteni, hogy mielőbb kihűljön, és hogy a fővést megállítsam.




Miután kihűlt a krumpli, szeleteljük fel. Egyéni ízlésünk szerint vághatjuk kockára, vagy karikára. A hagymát előbb vágjuk félbe, majd vékonyan szeleteljük fel.




A felszeletelt burgonyát és hagymát keverjük össze, kevés sóval, cukorral, és ecettel fűszerezzük, frissen őrölt borssal megszórjuk, semleges ízű növényi olajat adjunk hozzá 1-2 kanállal és hagyjuk, hűtőben összeérni az ízeket. 



Tálalhatjuk sült, vagy főtt húshoz, virslihez, főtt tojáshoz, vagy csak magában fogyasztva is kellemes. 








Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...