2013. szeptember 7., szombat

Fahéjas csiga írós kalács tésztából




A vajkészítésnél maradt író, ami ízre talán a tejhez hasonlít leginkább, kicsi tejszínes beütéssel. Egyszóval finom.
A kalács ötlete már akkor megjött. 
Munka után egyenesen haza vettem az utam, és gyorsan meg gyúrtam a következő tésztát.



2,5 dl író
3 evőkanál olaj vagy vaj
7,5 dl liszt
1,25 dl cukor
1 tojás
2,5 dkg élesztő
csipet só

Az írót meglangyosítottam, hozzáadtam a cukrot és az élesztőt, amikor az élesztő felhabosodott, vagyis felfutott, beleütöttem a tojást, hozzáadtam az olajat, egy csipet sót, és a liszttel együtt addig dagasztottam, amíg a kezemről a tészta szépen levált. Ekkor a tálat megolajoztam, és hagytam duplájára kelni.



Közben elintéztem ügyes bajos dolgaimat, és készítettem egy kis húsgombóc levest, sok zöldséggel, egy adag kiolvasztott húslevessel, és fejenként egy marék csigatésztával. 



Amikor a tésztám megkelt 6-7 mm vastagságúra kinyújtottam, megkentem 5 dkg olvasztott vajjal, és megszórtam vastagon porcukor és őrölt fahéj keverékével. Nem volt itthon mazsola, de jó lett volna bele, esetleg bármilyen apróra vágott gyümölcsöt is tehetünk bele. De anélkül is kitűnő. Feltekerjük és 2-3 cm széles darabokra vágjuk, ráfektetjük "pofával" egy papírral bélelt tepsire, hagyjuk ismét megkelni, és 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütjük.







Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...