2013. szeptember 22., vasárnap

Fahéjas csiga az ősz ízeivel









Igazából tavasz párti vagyok, de szeretem az őszt is. A színek, a fények, az ízek, mind kedves nekem.
Az ősz izéihez tartozik a zamatos alma, a káprázatos forma és színvilágú szőlő, a már alig várt dió, melynek a burkai még csak most kezdenek felpattanni, hogy ezzel is jelezzék - az ősz már itt van és megajándékoz sok-sok finomsággal.
A mai fahéjas csigát ezekkel a finomságokkal készítettem, az alap a tavalyi szőlős tekercs, és azt szerettem volna még finomabbá tenni.
Most egy kalács tésztát készítettem, finom foszlós kalácsét, még a mama receptje alapján.

Hozzávalók:

1 kg liszt
5 dkg élesztő
2 egész tojás
2 tojás sárgája
2 nagyobb csipet só
6 dl tej
4 evőkanál cukor
10 dkg olvasztott vaj

A tejet megmelegítjük, és a cukrot feloldjuk benne. Kb két deciben az élesztőt felfuttatjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, a közepébe mélyedést készítünk beleütjük a tojásokat, a liszt egyik szélére tesszük a csipet sót, majd a felfuttatott élesztőt beleöntjük a mélyedésbe. El kezdjük összedolgozni, és annyi tejet adjuk hozzá, hogy egy lágy kelt tésztát kapjunk. Ezt addig dagasztjuk, amíg szép fényes tésztát kapunk. Ekkor beledolgozunk 10 dkg olvasztott vajat, majd befedve duplájára kelesztjük.




Töltelék a csigába:

20 dkg porcukor
1-2 teáskanál őrölt fahéj ízlésünk szerint
2 borízű alma
1 fürt kékszőlő
1 fürt fehérszőlő
10-12 db dió
10 dkg olvasztott vaj

Miután a tésztánk megkelt, ketté vesszük, elnyújtjuk, és az olvasztott vajjal megkenjük. Megszórjuk a fahéjas porcukorral, majd a kockára vágott alma, leszemezett szőlő, és durvára vágott dióbél keverékét szórjuk a tetejére.


Felcsavarjuk, és felvágjuk 4 m-es darabokra. Papírral bélelt vagy vajjal kikent tepsibe tesszük lapjával, megkenjük felvert tojással, és hagyjuk újra megkelni. A másik felével is így járunk el.




Közben a sütőt 180 fokosra felmelegítjük, és a csigákat 30 perc alatt megsütjük.

Citrom máz:

1 citrom reszelt héja és kicsavart leve
porcukor
1 teáskanál kukorica keményítő




A reszelt citrom héjhoz hozzáadjuk a citromlevét, és annyi porcukrot, hogy nehezen, de folyós maradjon. Ebbe belekeverünk egy teáskanál keményítőt, de ki is hagyhatjuk, de jobb állaga lesz tőle.




A megsült csigákat még forrón, ahogy a sütőből kivesszük ezzel a citrom mázzal meglocsolgatjuk.

Várjuk meg, hogy kihűljön, egyébként a meleg kelt tésztától megfájdulhat a gyomrunk.




1 megjegyzés:

kedvencke írta...

Hát ez nagyon finomnak tűnik. Gyümölccsel még sose csináltam. Ki fogom próbálni!

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...