A Brassói aprópecsenye az egyik kedvencem. Mikor a fiamat vártam, naponta meg tudtam enni, ez a szeretet azóta sem múlt el. Az elkészítése hagyományos, az oly szeretett Rózsakert étteremben dolgozó néni súgta meg jó pár tíz évvel ezelőtt. Én azóta sem változtattam a recepten, nekem ez így tökéletes.
Hozzávalók:
60 dkg sertés szűzpecsenye
1 kis fej vöröshagyma
só,
frissen őrölt bors,
fokhagyma
1 kg kockára vágott burgonya
olaj
1 dl olajon egy kis fej apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztok. Ez adja a szaft sűrítését.
A húst egyenletes apró 1,5x1,5 cm-es kockára vágom, és a fonnyasztott hagymához adom. Együtt párolom, amíg a hús puha nem lesz, és a hagyma egybeolvad az olajjal. Zsírjára sütőm, kell hogy kapjon egy kis színt a hús.
Ekkor hozzáadom a bő olajban megsütött, egyenletes kockára vágott burgonyát, amivel összeforgatom. Sózom, frissen őrölt borsot szórok rá, és 6-7 gerezd apróra zúzott fokhagymát adok hozzá, amivel addig pirítom csak, ameddig a fokhagyma illatát megérzem.
Savanyúsággal tálalom.
Egy jó tanács a burgonya sütéséhez. Lehetőleg egyforma kockára vágjuk, hogy egyenletesen tudjon megsülni. Ha bő olajban sütünk, legyen az olajunk nagyon forró, hogy kivűl hirtelen megkeményedjen, és a sütés alatt a belseje krémesen puha lehessen.