2010. július 8., csütörtök

Sonkás - sajtos csiga

Először is elkészítem a kenyértésztát. A receptet megtalálod itt .
Azután a megkelt kenyértésztát elnyújtjuk kb 1, 1,5 cm vastag téglalap alakúra, megszórjuk reszelt sajttal befedjük sonkával, esetleg a tetejére is szórhatunk reszelt sajtot, összetekerjük, 2 cm -es szeleteket vágunk a tekercsből, lapjával helyezzük sütő papírral kibélelt tepsibe, hagyjuk még egy félórát kelni, megkenjük tojássárgájával és megsütjük 180- 190 fokos sütőben.

Elkészíthetjük kelt vajastésztából is amit minden boltban kaphatunk, vagy magunk készítünk gyors vajastésztát, amit bevert vajastésztaként is ismerhetünk.

Hozzávalók a bevert vajas tésztához

25 dkg vaj
60 dkg liszt
2 dkg élesztő
6 dkg cukor
3 tojássárgája
3 és 1/2 dl tej


Minden hozzávalót a vaj kivételével a kenyérsütővel megdagasztatjuk, amikor már majdnem kész, beletesszük 5 dkg felolvasztott vajat és tovább dagasztatjuk. Kelesztjük. Azután téglalap alakúra elnyújtjuk. Három egyenlő részre osztjuk, de nem vágjuk szét, hanem a közepére kenjük a vajat, összehajtogatjuk, 20 percig pihentetjük, és ezt még kétszer ismételjük. Azután felhasználjuk. Bármire, amihez csak akarjuk. Isteni buktának, csigának, stb.









gyors hozzávalók


elnyújtom, megszórom sajttal, befedem sonkával


feltekerem, felvágom, megkenem tojássárgájával, megsütöm


a csigák








Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...