2015. szeptember 7., hétfő

Gyömbéres fügekompót













Rengeteg füge terem szerencsére a mára már naggyá nőtt fügebokromon. Sőt drága szüleimnél is egyre több gyümölcs nő szépre, édesre.





Eddig nem sok került egészben üvegekbe, hiszen a fügelekvár és a füge chutney szinte minden mennyiségben elnyelte az érett fügéket.
Tavaly ősszel sok kicsi gyümölcs maradt a fán, aminek semmi esélye nem volt arra, hogy beérjen, a fagy már ijesztgette a termést. 






Gondoltam nem fog semmi veszendőbe menni, mert megelőzöm azt, és készítek belőle kompótot. Már cukorsziruppal többször készítettem, de ez egy tovább fejlesztett módja, mivel gyömbér és citrom karikákkal ízesítettem. Sőt mivel szerettem volna valami rendkívülit készíteni, kardamomot, és szegfűszeget is tettem a szirupba, azzal főztem együtt.
Most, hogy felbontottam az üveget, mert szerettem volna tudni érdemes lesz-e az idén is így eltenni a fagyok elől, meglepetten tapasztaltam, hogy nagyon jó dolgot csináltam. Talán a zöld dió kompót volt rám hasonló hatással, de ez még azt az érzést is túlszárnyalta.
Bátran biztatok mindenkit, aki már nem tudja mit is tegyen az egyre több fügével, készítsen belőle gyömbéres fügekompótot.

Hozzávalók 

1 kg  nem túlérett, apróbb füge
25 dkg cukor
5 cm friss gyömbér
2 nagyobb citrom
5-6 zöld kardamom
5-10 szegfűszeg
1,5 dl víz

Az eljárás ugyan az, mint a korábban leírt füge befőtt receptjénél. a megmosott fügéket egy lábasba tesszük, és a cukrot rászórjuk, leöntjük a vízzel, és másnapig lefedve tartjuk egy hűvös kamrában, vagy a hűtőben. Másnap hozzáadjuk egy citrom kicsavart levét, a megtisztított karikára vágott gyömbért. 



A másik citromos karikára vágjuk, miután alaposan megmostuk, (lehetőség szerint bio citromot használjunk, ha nincs, alaposan dörzsöljük át szódabikarbónával és mossuk meg sós vízben) remélhetőleg megszabadulunk a tartósítószer nagy részétől. Ekkor hozzáadjuk a fűszereket, és lefedve lassú tűzön főzzük meg a gyümölcsöt. Néha nézzünk rá kavargassuk meg. Amikor opálossá válik a gyümölcs levesszük a fedőt, és addig főzzük, amíg a szirup besűrűsödik. ekkor elosztjuk a tisztára mosott, sterilizált üvegekben. Teszünk minden üvegbe a citromkarikából, és a gyömbérből is, majd a szirupot rámerjük, hogy ellepje és lezárjuk az üvegeket. Forró vízfürdőben forrástól számított 20 percig dunsztoljuk, majd hagyjuk az üvegeket lassan kihűlni. 






Címkézés után mehet a kamrába. A kompótot adhatjuk sült hús mellé, sajtokhoz, vagy süteményekhez. Krémekkel, vagy csak tejberizzsel is kitűnő. A citrom és a gyömbér is nagyon finom lett benne. Felhasználása még titkokat rejt, de a titkokat meg fogjuk fejteni. Sok sikert!







4 megjegyzés:

Tiffanylda írta...

Ezer éve tervezem, hogy készítek ilyet, de nem jön össze!:( Hátom éve vettünk egy fügebokrot, tavaly már volt rajta, de későn, nem érett be. Az idén sok van rajta, de picik, zöldek, megint nem fog beérni...:( Ez késői fajta lehet - ha van ilyen. A piacon pedig drága..., úgyhogy csurgatom a nyálam, köszi!:)

Zsóka írta...

Pontosan erre való ez a recept. A be nem érett fügékhez. Próbáld ki hidd el érd! :)

Ági írta...

Szia!Nem kell megpucolni a fügét?Tényleg tartósító nélkül teszed el,és nem forr fel??

Zsóka írta...

Nem kell megpucolni. Soha nem pucolni, csak mosom. Én semmibe nem teszek tartósítót. Inkább 2-szer dunsztolom.

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...