2015. szeptember 26., szombat

Pulykaragu








A legfinomabb raguk egyike.Elkészíthető bárány, borjú, de akár nyúl húsból is. De nagyon finom pulykából és természetesen csirkéből is.

Ez egy olyan ragu alap, ami bármilyen zöldség felhasználásával is tökéletes étellé alakulhat. Hús helyett adhatunk hozzá kockára vágott édesburgonyát, sütőtököt, cukkinit, de nagyon finom karfiollal, bimbós kellel is. Főtt rizzsel, bulgurral, vagy kuszkusszal kiváló, de pirított kölessel, sőt pirított tarhonyával is tálalhatjuk. Vagyis egy igazi univerzális ragu, amivel bármikor kedvébe járhatunk a családnak, vagy barátainknak.

Egyik nagy előnye, hogy rövid idő alatt elkészül, és nem igényel nagy előkészületeket.




Hozzávalók:

1 nagy fej vöröshagyma
3-4 zeller szár vagy 15 dkg zellergumó vékonyra szeletelve
2-3 közepes sárgarépa
3-4 közepes paradicsom
2-3 piros csili kimagozott, de ha szeretjük a nagyon erőset, csak vágjuk karikára 
3-4 evőkanál olaj (lehetőleg kókuszolaj)

2 mokkás kanál kurkuma
2 teáskanál garam-masala
1 teáskanál pirospaprika
1 kevés cayenne bors
só 
bors

50 dkg csíkokra vágott pulykahús (comb, vagy mell)
2 teáskanál kukorica keményítő
5 dl csirke alaplé


A hagymát kockára vágjuk, a sárgarépát karikára, a zellerszárat szintén szeletekre, de ha gyökeret használunk azt inkább vágjuk vékony csíkokra, mert senki sem nagyon szeret a zellerre ráharapni. A .
A felmelegített olajban pároljuk meg a zöldségeket, majd adjuk hozzá a csilit, a fűszereket,, és kevergetés közben pároljuk puhára. A paradicsomot meghámozzuk, és kockára vágva adjuk a többi zöldséghez, amikor már majdnem puhára párolódtak.
Amíg a zöldségek párolódnak, a húst mossuk meg, szárítsuk meg, és szeleteljük vékony csíkokra, azután forgassuk meg a kukorica keményítőben. Amikor a zöldségek puhák, adjuk hozzá a húst, és fehéredésig pirítsuk. Ekkor sózzuk, borsozzuk, felöntjük a csirke alaplével, és befedve lassú tűzön a hús teljes puhulásáig főzzük. Ügyeljünk, hogy gyakran megkeverjük, hiszen a zöldségek akkor igazán finomak benne, amikor majdnem elolvadnak a szaftban, jól besűrítve azt.

Főtt rizzsel, vagy a már említettek közül valamilyen számunka megfelelő körettel tálaljuk.





2015. szeptember 23., szerda

Téphető sajtos-zöld fűszeres-fokhagymás kenyér



Téphető, sajtos-fokhagymás kenyeret könnyebb készíteni, mint gondolnánk. Sok oldalon láttam már kész kenyérből készült társaikat, de valahogy nem nyerte meg a tetszésemet, mert nem igazán találtam még hozzá megfelelő kenyérfajtát. Ráadásul felmerül a kérdés, milyen állapotban kell felvágni, mennyi vajat, sajtot, és miegymást kell rákenni, beletölteni, hogy az jó legyen, és igazán kellemessé váljon. 
Ezt kikerülve gondoltam, hogy jobb ezt magamnak elkészíteni, hiszen hasonlatos a mostanában annyira népszerűvé vált fátyolkalácshoz. itt is megkenjük a tésztánkat, és vágások után beleállítjuk a sütőformába.




Hozzávalók:

50 dkg liszt
1 dl tejföl
2 dl víz
1 1/4 teáskanál só
2,5 dkg élesztő
1 teáskanál cukor
1 evőkanál olaj, vagy más zsiradék

10 dkg olvasztott vaj
2 evőkanál mustár
10-15 dkg cheddar, esetleg gouda vagy trappista sajt 
1 nagy csokor snidling
10-15 levél bazsalikom
5-6 gerezd fokhagyma

Természetesen használhatunk szárított fűszereket is, de nem lesz annyira intenzív az íze

Az élesztőt felfuttatjuk a cukorral elkevert vízben. Ez idő alatt a lisztet tálba szitáljuk, és hozzáadjuk a többi hozzávalót. Majd a felfutott élesztőt is beletesszük és alaposan megdagasztjuk. Ne legyen kemény a tészta. Laza szerkezetű tésztát szeretnénk készíteni, ezért kicsit "vastagabb" legyen mint a kalácstészta szokott.
Meglisztezve, takarjuk be, és hagyjuk a duplájára kelni.



Készítsük el a tölteléket. Az olvasztott vajhoz adjuk a mustárt, amivel keverjük el, majd tegyük bele az apróra vágott zöld fűszereket, és a szétnyomott fokhagymát. Ezután a durvára reszelt sajttal alaposan keverjük el.







A megkelt tésztát lisztezett munkafelületen nyújtsuk téglalap alakúra. kenjük meg a sajtos keverékkel, és hajtsuk össze, majd vágjuk 6 egyenlő részre. A hat részt tegyük egymás mellé a formába állítva, és letakarva újra hagyjuk kelni. Persze, ha több réteget szeretnénk, egymásra helyezzük ismét a 6 részt, amit ismét a forma nagyságára nyújtunk és ismét felvágunk 6 felé, azután kicsit lapogatva állítjuk a formába.



A sütőt 200 fokosra előmelegítjük, amiben a megkelt tésztát megsütjük. 30-40 perc sütésidőt számítva.
Kicsit hagyjuk hűlni, azután rácsra tesszük, és langyosan tálaljuk.





2015. szeptember 9., szerda

Krumplis palacsinta







Tegnap az egyik közösségi oldal csoportjában étvágygerjesztő dolgot osztott meg egy kedves csoporttag. 
Tőle látom először, milyen finomságot is lehet krumplipürével készíteni. Persze csináltam már maradék felhasználásával sok mindent, legszívesebben kenyérsütésre használtam, hiszen az egyik legfinomabb a burgonyás kenyér, és ráadásul sokáig friss marad. 


Most viszont számomra új dolog történt a tegnapi maradékból.

Hozzávalók:

20 dkg maradék burgonya püré, vagy hideg tört krumpli
liszt

bors

Ennyire kevés hozzávalóból készül. A maradék krumplipürét megsózzuk, megborsozzuk, és annyi lisztet adunk hozzá, hogy ne legyen ragadós, de könnyen nyújtható tészta legyen.
Lisztezett munkafelületen formáljunk hengert belőle, 


és vágjuk egyenlő darabokra. kigombócozzuk, és vékony kerek lapokra nyújtjuk.



Ezután felforrósított serpenyőben mindkét oldalát megsütjük. 





Tálalhatjuk sós töltelékkel, pl dinsztelt káposztával, padlizsánkrémmel, készíthetünk hozzá sült hagymát, kolbászt, és bármi finomságot.

Ha édesen szeretnénk tálalni, pl lekvárral, vagy édes cukros túrótöltelékkel, pudinggal, vagy párolt gyümölccsel, akkor a tésztából hagyjuk ki a borsot, és ne sózzuk nagyon meg. Sütéskor kevés vajat olvasztunk a serpenyőben, és azon sütjük.

Én sósan padlizsán krémmel fogyasztottam, így alkalmam volt megkóstolni azt is. Nagyon príma együtt a kettő.









2015. szeptember 7., hétfő

Gyömbéres fügekompót













Rengeteg füge terem szerencsére a mára már naggyá nőtt fügebokromon. Sőt drága szüleimnél is egyre több gyümölcs nő szépre, édesre.





Eddig nem sok került egészben üvegekbe, hiszen a fügelekvár és a füge chutney szinte minden mennyiségben elnyelte az érett fügéket.
Tavaly ősszel sok kicsi gyümölcs maradt a fán, aminek semmi esélye nem volt arra, hogy beérjen, a fagy már ijesztgette a termést. 






Gondoltam nem fog semmi veszendőbe menni, mert megelőzöm azt, és készítek belőle kompótot. Már cukorsziruppal többször készítettem, de ez egy tovább fejlesztett módja, mivel gyömbér és citrom karikákkal ízesítettem. Sőt mivel szerettem volna valami rendkívülit készíteni, kardamomot, és szegfűszeget is tettem a szirupba, azzal főztem együtt.
Most, hogy felbontottam az üveget, mert szerettem volna tudni érdemes lesz-e az idén is így eltenni a fagyok elől, meglepetten tapasztaltam, hogy nagyon jó dolgot csináltam. Talán a zöld dió kompót volt rám hasonló hatással, de ez még azt az érzést is túlszárnyalta.
Bátran biztatok mindenkit, aki már nem tudja mit is tegyen az egyre több fügével, készítsen belőle gyömbéres fügekompótot.

Hozzávalók 

1 kg  nem túlérett, apróbb füge
25 dkg cukor
5 cm friss gyömbér
2 nagyobb citrom
5-6 zöld kardamom
5-10 szegfűszeg
1,5 dl víz

Az eljárás ugyan az, mint a korábban leírt füge befőtt receptjénél. a megmosott fügéket egy lábasba tesszük, és a cukrot rászórjuk, leöntjük a vízzel, és másnapig lefedve tartjuk egy hűvös kamrában, vagy a hűtőben. Másnap hozzáadjuk egy citrom kicsavart levét, a megtisztított karikára vágott gyömbért. 



A másik citromos karikára vágjuk, miután alaposan megmostuk, (lehetőség szerint bio citromot használjunk, ha nincs, alaposan dörzsöljük át szódabikarbónával és mossuk meg sós vízben) remélhetőleg megszabadulunk a tartósítószer nagy részétől. Ekkor hozzáadjuk a fűszereket, és lefedve lassú tűzön főzzük meg a gyümölcsöt. Néha nézzünk rá kavargassuk meg. Amikor opálossá válik a gyümölcs levesszük a fedőt, és addig főzzük, amíg a szirup besűrűsödik. ekkor elosztjuk a tisztára mosott, sterilizált üvegekben. Teszünk minden üvegbe a citromkarikából, és a gyömbérből is, majd a szirupot rámerjük, hogy ellepje és lezárjuk az üvegeket. Forró vízfürdőben forrástól számított 20 percig dunsztoljuk, majd hagyjuk az üvegeket lassan kihűlni. 






Címkézés után mehet a kamrába. A kompótot adhatjuk sült hús mellé, sajtokhoz, vagy süteményekhez. Krémekkel, vagy csak tejberizzsel is kitűnő. A citrom és a gyömbér is nagyon finom lett benne. Felhasználása még titkokat rejt, de a titkokat meg fogjuk fejteni. Sok sikert!







2015. szeptember 6., vasárnap

Citromos nyúlpecsenye




Nagyon egészséges étel a nyúlhús. Most nem szeretném ecsetelgetni, mindenki utána tud nézni a neten. 

Ez a pecsenye a citromos csirke mintájára készült.

Hozzávalók 

1-2 nyúl gerince
és hátsó combja
vékony csíkokra vágott füstölt szalonna
kakukkfű

bors
fokhagyma
zsír vagy olaj
1 nagy citrom
2-3 vöröshagyma






A nyulak hátsó combját és gerincét használom fel hozzá. Amikor több időm van olyankor kicsontozom a combokat, a gerincről lefejtem a húst és azután pácolom be kb fél órára. Ezalatt az idő alatt kellemesen átveszi a fűszerek ízét

A pácolás a következőképpen történik. A húsokat megszórom só, kakukkfű, bors keverékével, és a hűtőben érlelem.




kb fél óra után kizsírozott hőálló edénybe teszem őket, amit le tudok fedni (jó az alufóliás befedés is) a vékony szalonna szeleteket ráteszem, hogy azzal is védjem a kiszáradástól. 200 fokra melegített sütőbe teszem. 1 óra elteltével hozzáteszem a tisztított, négyrét vágott vöröshagymát, egy fej félbevágott fokhagymát, és egy nagy felszeletelt citromot. Én ilyenkor már lehúzom róla a szalonnát, ami szépen megsül a hús mellett. Újabb egy órára visszateszem lefedve a sütőbe. Ekkor leveszem a fedőt, és a hőmérsékletet megemelem 210 fokra, fél óra elteltével megfordítom a húst, és a másik oldalát is pirosra sütöm. Közben a levével locsolgatom, hogy a hús ne száradjon ki. 
  
Ropogósra sült burgonyával, és salátával kínálom. Tálaláskor a citromok levét és a sült fokhagymát a pecsenyelével beforralom, természetesen a héjakat eltávolítom, úgy hogy egyszerűen átszűröm.
A nyúlpecsenyét ezzel a szafttal locsolom meg. Kellemesen pikáns ízt ad az ételnek.




2015. szeptember 4., péntek

Egyszerű és gyors lecsó télire





Az igazság, hogy néha hajlamosak vagyunk saját magunknak túlbonyolítani dolgokat. Ilyen pl. a lecsó, amit télire szeretnénk eltenni. 
Most egy nagyon egyszerű módját mutatom meg nektek, ami biztosan sikerülni fog, és meglepően gyorsan elkészül.

Hozzávalók

2 kg paprika
11/2 kg paradicsom
nátrium-benzoát, vagy szalicil (elhagyható, ha tökéletesen záródó üvegekkel rendelkezünk, vagy elkészítés után még hőkezeljük a lecsót)






A paradicsomot mosás után apró kockára vágjuk. A hibás részeket távolítjuk el, valamint a paradicsom csumáját is vágjuk ki. Aki érzékeny a paradicsom héjára, az alul vágjon egy X bemetszést, majd forrásban lévő vízbe téve fél perc után hideg vízbe téve húzza le. Minket nem zavar, hiszen annyira apró, hogy fel sem tűnik, amikor felbontok egy üveggel.
A paprikát szintén megmossuk, kicsumázzuk, és felszeleteljük. A paradicsomot feltesszük főni, és amikor levet ereszt, bele tesszük a paprikát is. Együtt főzzük 15-20 percig, attól függ, hogy a paprika mennyire puhul hamar. Azért vigyázzunk, nem jó, ha nagyon puha lesz, mert könnyen leválik a héjról. Ekkor tisztára mosott, sterilizált üvegekbe rakjuk, a tetejére késhegynyi tartósítót teszünk, és gondosan megtöröljük papírtörlővel az üvegek száját, majd rátekerjük a kupakot. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
Ha nem akarunk tartósítót használni, akkor a kupakokkal való lezárás után tegyük vízfürdőbe, és dunsztoljuk forrástól számított 15-20 percet, vagy ha van automatánk, tegyük abba 90/30 beállítással.

Fogyasztásakor egy fej hagymát pároljunk puhára, majd adjuk hozzá az üveg tartalmát, és a továbbiakban úgy készítjük, mint a friss paradicsom és paprika felhasználásakor.




2015. szeptember 2., szerda

Darabolt paradicsom nyersen eltéve





Tegnap a koktélparadicsomok mellett igen sok fajta érett gyümölcs került a konyhába. Van fekete, rózsaszín, piros, csak egyedül a sárga paradicsom pusztult el, még palánta korában. Így annyira nem látványosak az üvegek, de annál finomabbak.





Ezzel a móddal elrakott paradicsom, ugyanis tökéletes szósznak, és persze lecsóba is, amellett, hogy nagyon gyorsan elkészíthető.






Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, nyugodtan kidunsztolhatjuk vízzel töltött befőző fazékban, forrástól számított 40 perc, vagy sokkal kíméletesebb befőzőautomatában 90/30 beállítással.
Aki nem idegenkedik a tartósítótól, használjon minden üveg tetejére 1 késhegynyi nátrium-benzoátot lezárás előtt.







hozzávalók:

5-6 kg érett paradicsom 

citromsav

Egy 720 ml-es üvegbe kb 50-55 dkg paradicsom fér bele feldarabolva. Amikor megmostuk, és kockára vágtuk a paradicsomot, tömjük bele az üvegekbe a nyakáig. Ügyeljünk, hogy ne maradjanak légbuborékok benne. a paradicsom levéből is tegyünk az üvegekbe, és minden teletöltött üvegbe 1 teáskanál természetes, adalékmentes sót, és egy mokkáskanál citromsavat teszünk, és a peremet gondosan szárazra törölve, zárjuk rá a tetőket. 40 percig dunsztoljunk, vagy használjuk tartósítót. Minden üveg tetejére egy késhegynyit.





Ezzel az eljárással, püré szerű paradicsomot kapunk. 


Ha lazán töltjük az üvegekbe, nem tömködjük meg, és úgy zárjuk le az üveget, természetesen kell bele a só, és a citromsav, akkor lezárás után dunsztoljuk forrástól számított 35-40 percig. Kihűlés után mehet a kamrába. 
Ebben az esetben a paradicsomkockák szépen megmaradnak, és mint a konzerv paradicsomkockát ugyanúgy használhatjuk. 


2015. szeptember 1., kedd

Csemege koktélparadicsom





Minden évben sok paradicsomot teszünk el. Most is javában tart a befőzési szezon. Minden nap szedni kell, hogy a legjobb időpontban legyen leszedve, hiszen fontos a jó íz, a megfelelő állag, és fontos, hogy a növény addig nevelje a gyümölcsét, amíg igazi édes ízét eléri.
A fajták sokasága lehetővé teszi, hogy mindenből a neki legmegfelelőbb feldolgozást készítsük, ezáltal is a választékot bővítsük.

Vagy 20 üveg paradicsomlé már pihen a kamrában, de készült már lecsó, paradicsomlekvár, és salsa is. Most a koktél paradicsomból savanyúság lesz, hiszen nagyon szép látvány télen a sültek mellett. Sőt bevallom én szeretek néha egy üveggel felbontani, és csak úgy egyet-kettőt bekapni. De tökéletes egy szelet zsíros kenyérrel is.

Hozzávalók:

1 1/2 - 2 kg koktélparadicsom
2,5 dl fehér borecet
5 dl almaecet
1 teáskanál só
12 szegfűszeg
négyszeres mennyiségű vízzel felhígítva
fokhagyma
friss rozmaring ágak

A paradicsomot megmossuk, lecsepegtetjük, és a végeit bemetsszük. Üvegekbe tesszük, szépen elrendezzük, üvegenként két gerezd tisztított fokhagymát teszünk bele, és egy-egy rozmaring ágacskát nyomunk az üvegekbe.




Az eceteket a sóval, vízzel, szegfűszeggel 10 percig forraljuk, majd a paradicsomra öntjük. Az üvegeket lezárjuk, és befőzőautomatában 90 fokon 30 percig főzzük. Azután kivesszük az edényből, és hagyjuk kihűlni. Szebbek lesznek, ha nem idegenkedünk a tartósítószertől, és a langyosra hűlt felöntőlével megtöltött üvegekbe, egy késhegynyi nátrium-benzoátot teszünk és azután zárjuk le.


Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...