2014. február 28., péntek

A legegyszerűbb cipócskák








Keresem a jót, keresem a szépet, és keresem az egyszerűséget. Legtöbbször a legegyszerűbb dolgok a legjobbak. Családunk reggeli kenyere, most ez a dagasztás nélkül készült cipó, és határozottan állítom, megérte megpróbálni. 




Barangolásaim során rengetegen dicsérték, és bevallom könnyebb mint gondoltam. Mindig az rettentett vissza a dologtól, hogy lefedve, meg jénaiba, vagy Pataki tálba, meg ki tudja még mi mindent írtak. Én pedig csak egyszerűen fogtam, és ugyanúgy mint a többi kenyeret beraktam a sütőbe, és az első 30 perc alatt nem nyitottam ki a sütő ajtaját, csak az üvegen át leselkedtem, mi is történik odabent.


 Ezek szerint elegendő volt az a pára, amit a sütőbe helyezett vizesedény biztosított. Másokat is biztatok az elkészítésre, hiszen annyira kevés dolog van vele, és mégis egy finom, kívánatos cipót adhatunk a reggeliző asztalra.





Elkészítése egyszerű, az arányok a következők 8 db cipócskához:



80 dkg kenyérliszt
7 dl meleg víz
3 teáskanál só
1 csomag élesztő



Este bekeverjük a tésztát, én fakanállal tettem, mert azt írja, akkor jó, ha galuska tészta keménységű.
Mindenek előtt a lisztet átszitáltam, addig 1 dl meleg vízzel felfuttattam az élesztőt. Ha instant élesztőt választotok, azt elég a liszttel és a sóval elkeverni. Az átszitált liszthez hozzáadtam a sót alaposan összekevertem, mélyedés ment a közepébe, ebbe került a felfutott élesztő, és el kezdtem kavarni, folyamatosan adtam hozzá a vizet, és galuska sűrűségűre kevertem. Én a tálam tetejével fedtem le, de tökéletesen megfelel egy folpack is. A fontos, hogy a nedvesség bent maradjon. 12 óra pihenés következik. Ezután óvatosan kiborítjuk egy alaposan belisztezett munkalapra, és oldalról alányúlva felhajtjuk a tésztát, majd a másik oldalán is megismételjük ezt. Azután félbe vágjuk, majd megint félbe és így tovább, 8 egyenlő részre. 





Egy darabot felemelünk az egyik végénél, és hagyjuk, hogy a súlyánál fogva lelógjon, majd a lelógó végét kicsit kiszélesítjük, és feltekerjük. Ezután sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 200 fokosra felmelegített sütőben, aminek az aljára egy edénybe vizet tettünk, hogy biztosítsuk a páratartalmat, 40 perc alatt készre sütjük.







2 megjegyzés:

Unknown írta...

Tisztelettel kérdezném, hogy mit jelent az, hogy "kenyér liszt" Mit takar ez?? A boltban kapható kész bekevert szarság?? Köszönettel Várom megtisztelő felvilágosító válaszukat!!

Zsóka írta...

Nagyon örülök, hogy megkérdezte tőlem, hiszen nem mindenki tudja, hogy liszt, és liszt között mi a különbség.
Természetesen nem egy előre bekevert lisztről van szó, hanem kimondottan kenyérsütéshez őrölt lisztről. A pontos meghatározása a következő:
Búzakenyérliszt, fehér BL 80
“Finomszemcsés őrlemény, színe a búzamagbelső és a héj árnyalatától függ, a típusnak megfelelő mértékű finomszemcsés héjrészt tartalmaz.”
Kenyérkészítéshez használt liszt, más, alacsony sikértartalmú lisztekkel keverhető. Tehát ennyi, és semmi flanc. Csak magasabb sikértartalommal rendelkező liszt.

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...