2012. április 22., vasárnap

Padlizsán és cukkini pörkölt Nigella után






Hússal vagy hús nélkül, mindenképpen sikert fog aratni ez a recept, hiszen Nigella tökéletes alkotása lett pici módosítással elkészítve.


hozzávalók:
2 nagy vörös hagyma, vékonyra szeletelve
5 evőkanál növényi olaj
Só, bors, kurkuma ízlés szerint
500 g marhahús kockára vágva (hagyjuk ki, a vegetáriánus változatból)
4 nagy padlizsán, hámozott és szeletelt hosszában
4 nagy cukkini, apróra vágva hosszában
3 evőkanál paradicsompüré
2 csésze víz
1 evőkanál citromlé
Egy nagy és mély serpenyőben, melegítsük meg az olajat.
Vágjuk a hagymát szeletekre, pároljuk addig, amíg arany és illatos lesz.
Adjuk hozzá a marhahús kockákat és tovább sütjük, amíg szépen megpirul.
Adjuk hozzá a padlizsánt és a cukkini szeleteket süssük, amíg aranybarna lesz a szélek körül.
Sóval, borssal, kurkumával ízesítjük.
Hozzáadjuk a paradicsompürét és a vizet.
Fedjük le az edényt, és hagyjuk főni.
Főzzük addig, amíg finom pörkölt szerű lesz, és a folyadék nagy része elpárolog.
Tálaljuk melegen, párolt basmati rizzsel.




Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...