2012. április 30., hétfő

Narancsos-gyömbéres csirke







A reggeli napsütésben az ember szíve is átmelegszik és valami szépre gondol. A kávé melege, a friss kifli illata mind-mind arra szolgál, hogy a boldogság átjárja a szívünket.
Egy háziasszonynak mi is járna a fejében hajnalok-hajnalán, mint az, hogy mit is adjon a családi asztalra a déli harangszó idején.
A gondolatok cikáznak, repkednek, és egyszer csak beugrik, milyen jó is lenne valami finom, gyömbéres, valami édeskés hús, amit a család is szívesen venne.  
A keleties konyha mindig is elvarázsolt. Az egyik barangolásom során leltem erre a csirkehússal készült ételre, aminek az íze, az illata felülmúlhatatlan.                               

Hozzávalók

150 g sima liszt
1 kg kicsontozott, bőr nélküli csirkemell kockára vágva
1/4 teáskanál só
1/4 teáskanál bors
2 evőkanál repceolaj
1,5 dl narancslé
1,5 dl narancslekvár
2 evőkanál  szójaszósz
1 evőkanál méz
1 evőkanál frissen reszelt gyömbér
3 evőkanál hideg víz
1 evőkanál kukoricaliszt
vágott zöldhagymát és a szezámmag, a díszítéshez

Elkészítés.
Tegyük a lisztet egy zacskóba, rakjuk bele a megsózott, megborsozott csirkemell darabokat, a zacskót lezárva fél órára tegyük a hűtőbe.
Melegítsük meg egy serpenyőben az olajat, tegyük bele csirkemell darabokat, süssük rózsaszínűre, szedjük ki a megsült húst egy tányérra, és tartsuk melegen. Érdemes több részletben kisütni a húst, hogy gyorsan piruljon, és ne főjön.
Ugyanabban a zsiradékba beletesszük a narancslevet, lekvárt, szójaszószt, mézet és a gyömbért. Keverjük össze, és forraljuk fel, hogy a serpenyő aljáról is leoldódjanak a pörkök. A keményítőt keverjük el kevés vízzel, adjuk a szószhoz, és forraljuk azzal is fel. Főzzük, amíg a mártás besűrűsödik. A csirkét hozzáadjuk a mártáshoz, és főzzük, amíg a hús jól átmelegedik. Díszítjük srégen vágott zöldhagymával, és szezámmaggal.
Rizzsel tálaljuk.










2012. április 28., szombat

Kamillás muffin mézes mázzal






Cukormázzal és kamillavirággal van megbolondítva ez a felséges muffin.

Ez az íz felnőtteknek való, tökéletes egy délutáni traccspartihoz. A cukormázat mézes agávé sziruppal is helyettesíthetjük, igazán tökéletes íz kerekedik belőle.

hozzávalók:

1/4 csésze vaj
1 csésze liszt BL55
3/4 csésze cukor
1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
csipet só
3 evőkanál kamillatea, szárított filteres teából*
1/2 csésze tej
1 teáskanál vanília kivonat

Cukormáz:
2 csésze porcukor, szitált
1 evőkanál méz
6 evőkanál tejszín
csipet só

Melegítsük elő a sütőt 180 C fokra
Béleljük ki a muffin sütőt papír kapszlikkal

* Megjegyzés: a kamilla kb 9 tasak kamillavirágra van szükség, 3 tasak = 1 kanál
Egy tálban keverjük össze a vajat, lisztet, cukrot, sütőport, szódabikarbónát, sót és a kamillát.
Habverővel keverjük össze a tejet, tojást és a vanília kivonatot. Adjuk hozzá a tej felét a keverékhez és keverjük simára. Adjuk hozzá a maradék tejet és tovább keverjük egy percig.
Egyenletesen elosztjuk a tésztát a 12 felé, a muffin sütőben. Süssük kb 17-20 percig, vagy amíg egy fogpiszkálót beleszúrva már tisztán jön ki a sütiből..
Hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt cukormázzal áthúzzuk.
Amíg a süteményünk kihűl, dolgozzuk össze a porcukorral, a mézet, a tejszínt és a csipet sót

Díszítésül egy bontott tea filterből szórjunk kevés virágot a cukormáz tetejére.




2012. április 27., péntek

Könnyű, friss paradicsommártás rigatonival



Ennek elkészítése is egyszerű, és ízletes paradicsométel kerekedik belőle. Körülbelül 30-40 perc alatt kész, és begyűjthetjük a dicséreteket.. 


Hozzávalók 


5-8 közepes méretű koktélparadicsom (500-750 g)
1 közepes hagyma, vékonyra szeletelve
1-2 szál friss bazsalikom
só és bors ízlés szerint
4-5 friss bazsalikom levél, apróra vágva (tálaláshoz)
4 púpozott evőkanál reszelt kemény sajt (tálaláshoz)
300 g riogatni, vagy más rövid tészta

Elkészítés
Mossuk meg és szárítsuk meg a paradicsomot, és vágjuk 8-8 cikkre
Melegítsük meg az olajat közepes lángon egy nagy serpenyőben. Az apróra vágott hagymát pároljuk, amíg megpuhult, enyhén megbarnul.
Hozzáadjuk a paradicsomot és a bazsalikom levelet, és főzzük 30 percig
Közben, egy fazék vizet  forralunk, adjunk hozzá egy kevés só (1 teáskanál), és adjuk hozzá a rigatonit vagy más rövid tésztát. Főzzük az utasítás szerinti ideig.
A kifőtt tésztát a mártáshoz keverjük, és összeforgatva, meghintve reszelt sajttal, tálaljuk.



2012. április 26., csütörtök

Gluténmentes citromos joghurttorta


Hozzávalók:




250 g mandula liszt
125 g rizsliszt
½ tk sütőpor
½ tk szódabikarbóna
250 g barnacukor
5 egész tojás
csipet só
500 g krémsajt, (növényi zsiradék vegán)
125 g sima, vagy citromos joghurt zsírszegény bio
2 ek friss citromlé
1 citrom reszelt héja
vaníliás cukor  






Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 C fokra. Béleljünk ki egy tortaformát sütőpapírral
Összekeverjük habverővel a mandulás lisztet, a rizs lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a tengeri sót, és a cukrot.
Egy másik tálban a tojásokat könnyű és jó habosra verjük. Hozzáadjuk a krémsajtot és joghurtot, összekeverjük.
Adjuk hozzá a citromlevet, reszelt citromhéjat és a vanília kivonatot, Ezekkel is jól elkeverjük.
Adjuk hozzá a liszt keveréket és keverjük simává, de ne túl sokáig. Maximum 1-2 percig. Különben a tésztánk túl nehéz lesz-
Öntsük a tésztát az előkészített tortaformába. Süssük egy előmelegített 180 fokos sütőben kb 40 percig, akkor tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e. Ha a beleszúrt fogpiszkáló tisztán jön ki, kész a tortánk.
Rácson hagyjuk kihűlni, porcukorral meghintve tálaljuk..

Nyugodtan lefagyasztható.





2012. április 25., szerda

Almatorta zabpehelymorzsával észak német recept alapján szabadon



 

 Melegítsük elő a sütőt  (190 C fok).




Hozzávalók

150 g  szobahőmérsékletű vaj
125 g cukor
2 vaníliás cukor vagy 1 teáskanál vanília kivonat
1 tojás
150 g zabpehely
50 g sima liszt
1 púpozott teáskanál sütőpor
1 evőkanál reszelt citromhéj
csipet só

A vajat, a cukrot és a vaníliás cukor egy tálba tesszük, majd alaposan összekeverjük. hozzáadjuk a tojást és a többi hozzávalót, azután nyomkodjuk rá egy piteformára. Tegyük a hűtőbe.


Töltelék:


500 g alma
50 g szeletelt mandula
fél citrom leve
60 g barna cukor
50 g (2 evőkanál) hideg vaj, kockákra vágva

Hámozzuk meg az almákat, és szeleteljük fel vékonyan. Tegyük az almát egy közepes tálba a mandulát, citromlevet, és barna cukor is.

Tegyük a gyümölcskeveréket a torta tetejére..



Zabpehelymorzsa

50 g hideg vaj, felkockázva
50 g cukor
30 g zabpehely
20 g liszt

Keverjünk össze mindent, amíg durva morzsát kapunk ezzel megszórjuk az almatöltelék tetejét.


Süssük előmelegített sütőben 45 percig, vagy amíg aranysárga színű lesz. Tálaljuk melegen porcukorral megszórva.













Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...