2015. január 24., szombat
Édes leveles zsemle
Szeretek új dolgokat készíteni, közöttük is nagyon sokszor megcsodáltam a leveles zsemlét.
Régóta szeretném már elkészíteni, de valahogy riasztott az előkészületekre fordított idő. A csütörtöki piacon finom, még langyos tehéntejet vettem, a vékony pitéhez, és a maradékot sajnáltam volna, így sűrített tejet készítettem belőle.
Elkészítése nagyon egyszerű:
Hozzávalók:
1 liter házi tej
35 dkg cukor
1 rúd vanília, vagy vaníliás cukor el is hagyható
Öntsük a tejet egy vastag aljú lábasba, majd a cukorral, elkavarjuk, és a vaníliával együtt felforraljuk. Mérsékeljük a hőfokot, és kb 1 óra alatt sűrűre főzzük. 5-10 percenként kavarjuk meg, le ne kozmáljon. Ezzel az eljárással, 4-5 dl sűrített tejet kapunk, amit bátran használhatunk süteménybe, kávéba, és minden másba, amibe kell.
A leveles zsemle pedig a következő képpen készül.
Hozzávalók:
200 g liszt
10 g tejpor
1 tojás
3 g instant élesztő
70 g tej
Az élesztőt a tejben feloldjuk, és a többi hozzávalóval összegyúrjuk. Nagyon jól kidolgozzuk, és 12-18 órát pihentetjük a hűtőben.
Másnap darabokra vágjuk, és hozzáadjuk a következőket.
70 g kenyérliszt
30 g finomliszt
30 g sűrített tej
20 g porcukor
3 g só
45 g tej
Alaposan kidolgozzuk, és a végén beledagasztunk 50 g szobahőmérsékletű vajat.
Hagyjuk 30 percet kelni, majd elnyújtjuk, és hajtogatjuk. Először háromba hajtjuk, majd kettőbe. Lefedjük és 5-10 percig pihentetjük. Ezt a műveletet ismételjük 6-10 alkalommal, attól függően, mennyire akarjuk, hogy leveles legyen.
Legvégül kinyújtjuk, és feltekerjük, mint mikor csigát akarunk készíteni. Az illesztésnél nyomkodjuk össze, nehogy szétnyíljon sülés közben. Azután vágjuk 12 egyenlő részre, és tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe.
Kelesszük egy órát, majd kenjük be a tetejét felvert tojással, és süssük 175 fokosra előmelegített sütőben 25 percig.
Kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni.
Magában, vagy vajjal, lekvárral, mézzel fogyaszthatjuk. Nagyon finom, jó étvágyat hozzá!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kevi sodrott perec
Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra. Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...
-
Nagyon motiváltnak érzem magam, hogy elfeledjen a bolti élesztőt és társait, hogy kovásszal tudjam elkészíteni a kelt tésztákat. Az élesztő ...
-
A füge egy olyan gyümölcs, ami valójában most kezdi élni a népszerűségét. Egyre több kertben helyet kap, és bár adogat a gyümölc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése