2013. november 29., péntek

A már-már tökéletes zselés cukor







Minden nagyobb ünnepkor készítek zselés cukrot, csak azért mert szeretjük. Ilyenkor karácsonykor még szaloncukrot is megkísérlek, csakis azért, mert szinte a család kedvence.Nem kereskedelmi mennyiséget, de sok színűt. Igyekeztem a tapasztalataimat szépen papírra vetni, csupán azért, hogy eljöjjön ez a nap is, amikor szinte a legtökéletesebb alkotás is megszülessen. Ez most szinte tökéletesre sikerült. Viszonylag könnyen kijött a formából, nem nedvesedik tovább, hanem szinte pár óra alatt megszárad a külső része, tehát pont úgy működik, mint a gumicukor. szerintem, ha kevés keményítővel meghinteném annak is tökéletes lenne.
Ennek a receptje pedig a következő. 



1 csomag gyümölcs kocsonyapor
2 csomag zselatin
1 1/2 csésze cukor (1 csésze = 250 ml)
1 teáskanál citromlé
1 1/2 csésze 100%-os almalé (esetleg más gyümölcslé, vagy víz)

A gyümölcskocsonyaport és a zselatint elkeverem a cukorral, az almalét kicsit langyosra melegítem, és ráöntöm a keverékre, de óvatosan ne legyen csomós, elkezdem melegíteni, és szép lassan felforralom. Ekkor leveszem a tűzről, és amíg kicsit visszahűl, addig olajos papírtörlővel kikenem a formákat. Ezután a folyékony zselét beleöntöm, és 24 órára hűvös helyre teszem.
24 óra elteltével kiszedem a formából, és apró szemű kristálycukorban meghempergetem, majd szikkasztom egy rácsra téve, vagy sütőpapírral kibélelt tálcán. A rács jobb. 
Pár nap szikkasztás után lehet csokoládéval bevonni, vagy csak becsomagolni, esetleg üvegben, vagy dobozban tárolni.




7 megjegyzés:

Anikó írta...

Nahát, hogy te milyen ügyes vagy, és mire rá nem veszed magad, irtó jól néznek ki ezek a zselécukrok, ilyen színes gyümölcsös kocsonyaport lehet kapni? és hol? én azt sem tudtam, hogy van ilyen, soha sehol nem láttam:-)))
A formák meg bonbon formák amibe töltöd?
Szoktam nézegetni a receptjeidet, mert majdnem mindig, számomra legalábbis, nagyon érdekes és különleges dolgokat készítesz:-))))

Zsóka írta...

Köszönöm a dicséretet. Igen az alsa-nak és az Oetker-nek is van gyümölcskocsonyapora. Jégkocka készítő szilikonba töltöm, meg sütikiszúróval vágom ki a maradékot még összeolvasztom és azt meg felvágom késsel rombusz, vagy szögletes alakúra.

Anikó írta...

Ügyes vagy nagyon:-))))

Névtelen írta...

Mit jelent az hogy 1 1/2? Egy és fél? Másfél?

Zsóka írta...

Igen azt jelenti, egy és fél, vagy másként másfél :)

brigitta bolla írta...

Helló! Nagyon ügyes dolog ez :) ki fogom próbálni, mert már rég tervezek én is hasonlót karácsonyra csak még nem szántam eddig el magam. Az lenne a kérdésem, hogy körülbelül meddig tárolható el? Csak hogy karácsony előtt mennyi idővel érdemes elkészíteni, ha ajándéknak szeretnék készíteni nem kis mennyiségben a családnak. Illetve szerinted lehet-e erre használni a bonbonos dobozokban lévő műanyag tálcát amiben a bonbonok szoktak lenni? Válaszodat előre is köszönöm. Illetve ebből az adagból kb. mekkora mennyiség lesz súlyilag?

Válaszod előre is köszönöm!

Zsóka írta...

Érdemes kipróbálni, de nem javaslom a bonbon műanyagját. Viszont a szilikonos bonbonformákban tökéletes lesz. Egyébként vékonyan öntve rengeteg lesz, és kis kiszúrókkal különböző formákra szaggatható. Egy dolgot nem kell elfelejteni, egy két napig dermeszteni, azután felvágni és rögtön kristálycukorba forgatni. Nem árt egy kis keményítő sem neki, majd ismét szárítani és forgatni közben. Tehát van vele macera bőven, de megéri. Az eltarthatóságot nem tudom, mivel még soha nem volt olyan sokáig belőle, hogy megromlott volna. Sok sikert!

Sült paprikakrém (mártogató)

Sült paprikakrém egy kis változatosságot vihet az ízek világába. Két féle képpen készítem. Egy hagyományos (paprika+hagyma+fokhagyma...