2015. október 31., szombat

Vajas-tejfölös pogácsa



Őszi szünet, két gyerek, mi lehet jobb szórakozás, mint pogácsa sütés. 





Segítenek a gyúrásban, a nyújtásban, és legfőképpen a szaggatásban. Szinte ölre megy, hogy ki kenje, ki szaggassa a tésztát. Nekem semmi más dolgom nincs, mint ott lenni és velük kacagva irányítani a folyamatokat.



Hozzávalók:

1 kg finom liszt
40 dkg vaj
3 dl tejföl
5 dkg élesztő
késhegynyi szódabikarbóna
2 teáskanál só
1 evőkanál cukor
2 dl tej
3 tojássárgája

Tetejére 
1 tojás sárgája kicsi sós vízzel hígítva
10 dkg sajt reszelve

Egy nagy tálba, vagy a gyúrótáblára szitáljuk a lisztet, amit sózunk, és a hideg vajjal összemorzsolunk az ujjbegyünkkel, hogy a lehető legrövidebb idő alatt eldolgozzuk, míg a vaj meg nem melegszik a kezünk melegétől.




Közben a tejet meglangyosítjuk, feloldjuk benne a cukrot, és az élesztőt felfuttatjuk. 
A vajjal elmorzsolt liszt közepébe mélyedést készítünk ide öntjük a felfutott élesztőt, a tojás sárgájákat, a tejfölt, és a csipet szódabikarbónát, amitől még könnyebb, lazább lesz a tésztánk. Természetesen el is hagyhatjuk.


Összedolgozzuk, de csak lazán, szinte hajtogatással, és amikor összeáll a tészta, letakarjuk egy nagy tállal, és hagyjuk pihenni fél órát. Azután elnyújtjuk, és összehajtogatjuk, majd ezt még kétszer megismételjük. A hajtogatások között fél óra pihenőt hagyjunk a tésztánknak.


Azután kb 11/2 cm vastagra nyújtjuk, és a tetejét megkenjük felvert, kicsi sós vízzel hígított tojássárgájával, és bevagdossuk a tésztánkat, majd közepes pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, tepsibe tesszük, tetejére reszelt sajtot teszünk, (el is maradhat) és 200 fokosra előmelegített sütőben 20 perc pihenés után, aranysárgára sütjük.





2015. október 27., kedd

Gyapjas tintagomba tojással






Ez az ősz igen kedvező a gombák szaporodására, és mi minden egyes gombának nagyon örülünk, amit találunk, hiszen az Alföld ezen szeglete nem bővelkedik az igazán finom gombákkal. Persze itt is van szegfűgomba, csiperke többféle is, sőt a pereszkék és a galambgombák is igen változatos formában megtalálhatóak. 



De az olyan igazi gombák mint a vargánya, vagy kucsmagomba, és egyéb erdei finomságok messze kerülnek bennünket, hiszen a talaj összetétele, adottsága nem az ő kedvencük. Ezért is örültem, amikor hazafelé jövet megláttam a gyapjas tintagomba néhány friss példányát. Régről tudom, hogy addig igazán ízletes, amíg a tintásodás el nem kezdődik a kalap alsó részén, hiszen onnantól kezdve már nem igazán élvezetes. 





Viszont mindenki, aki gombát szed, legyen óvatos, és nézesse meg szakértővel, mert soha ne feledjük, hogy minden gomba ehető legalább egyszer. És biztos ami biztos, az a jó gomba, ami többször is élvezetes.

A tojásos gomba igazán egyszerűen elkészíthető még gyakorlatlan szakácskodók is bátran elkezdhetik.

Hozzávalók 

1 nagy fej vöröshagyma
25-30 dkg erdei gomba akár vegyesen is 
1 dl olaj vagy zsír
só, bors, petrezselyem zöld
3-4 tojás

A gombát tisztogassuk meg kis kefével, minden részén, majd vágjuk, vagy törjük ki a tönkjét, azután vágjuk metéltre, de az apróbbakat félbe is vághatjuk, vagy egészben is hagyhatjuk. A vöröshagymát vágjuk kockára, vagy szálára, és a zsiradékban fonnyasszuk meg. Adjuk hozzá a gombát, és pároljuk puhára. Süssük zsírjára, sózzuk borsozzuk, szórjuk meg friss vagy szárított petrezselyem zölddel, és a felhabart tojást adjuk hozzá. Süssük meg, majd tálaljuk friss paradicsommal, puha kenyérrel.





2015. október 16., péntek

Kolbászos lencseragu rizzsel





Egyik legjobb dolog, amit a szervezetednek adhatsz, az a lencse. Tele élettel, hiszen gyakorlatilag kalóriák nélkül tömheted magad degeszre. Ha valóban kalória szegényen akarod az ebéded elfogyasztani, köret nélkül fogyaszd!

Hozzávalók:

30 dkg lencse
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 db csípős csili paprika
2 közepes sárgarépa
4-6 zellerszár, vagy annak megfelelő zellergumó
30-35 dkg paradicsom
1 zöld paprika
1 piros paprika
1 sárga paprika
vagy helyettük tv paprika
só, bors, pirospaprika
1 dl olaj
30 dkg parasztkolbász







A lencsét legalább 2-3 órára langyos vízbe áztatjuk, és azután sós vízben majdnem készre főzzük.Félretesszük, és lefedjük. A forró lében meg fog puhulni felhasználásáig. Azért néha nézzük meg, nehogy túlfőjön, és szétmálljon. 
A zöldségféléket egyforma kockákra vágjuk.
Az olajon hagymát fonnyasztunk, amikor már üveges, hozzáadjuk a többi zöldségfélét, - a karikázott répát, a feldarabolt zellert, a csilit magozzuk ki, és úgy szeleteljük, hogy ne legyen méreg erős, csak csípős, majd a zúzott fokhagymát is hozzákeverjük. Tegyük bele a kockára vágott paprikákat, a színes paprikák nagyon jól mutatnak az ételben. A paradicsomokat vágjuk apróra, és úgy tegyük bele az ételbe. Lefedve, néha megkevergetve tovább pároljuk, mindig kevés víz hozzáadásával, amíg majdnem teljesen puha. 
Ekkor a karikára vágott kolbászt is hozzáadjuk, majd ismét vizet, hogy tökéletesen puha legyen minden. Sózzuk, borsozzuk, azért ekkor, mert a kolbászból is fő ki só, és nehogy sós legyen az étel. Pirospaprikával tovább ízesítjük, szerintem ez is attól függ, mennyire paprikás a kolbászunk. Én házi készítésű paraszt kolbászt szeretek használni, sokkal ritkábban tartósítanak nitrátokkal, inkább sóval, fűszerekkel, és természetesen füstöléssel. Tapasztalatom, hogy a házilag füstölt kolbászféléknek nincs párja, hiszen abban úgymond nem csak a belevaló van benne, de a készítőjének szíve, lelke is. 
És ez így van jól. 
Egyszóval, amikor minden majdnem tökéletesen puha, akkor kerül bele a főtt lencse, amivel gyakorlatilag csak át kell forralni, és kész az étel. Nem baj, ha egy kis vizet vagy húslevest teszünk hozzá ebben a fázisban, hiszen a lecsöpögtetett lencse viszonylag sok nedvességet tud még felvenni, és ez az étel is akkor tökéletes, ha bőséges szaftja van. Természetesen a lencse főzőlevét is felhasználhatjuk, hiszen tökéletes ízeket eredményez. Őszintén bevallom nekem teljesen kiment az fejemből, és már amikor a lefolyón csordogált jutott eszembe, hogy esetleg felhasználhattam volna.




Főtt rizzsel tálaltam, és tökéletes ebédnek sikerült, a meleg konyhában jól esett egy tányérral, a frissen sült kenyérrel elfogyasztva. 

2015. október 15., csütörtök

Hajtott zsömle teljes kiőrlésű liszttel




Egy újabb zsömle készült, hiszen a tegnapi nap bebizonyította, hogy a kenyérfélék készítését nem lehet elfelejteni, csak ki lehet jönni a gyakorlatból.

Egy orosz oldal látogatásakor született meg az ötlet, hogy miért is nem keverem a lisztet úgy, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el, hiszen a nagyok is keverik, csak ugye sokszor használnak más segédanyagot is, hogy még szebb eredményt érjenek el.
Ez a zsömle csak pár hozzávalót tartalmaz, semmi hozzá nem illő anyagot nem.

8 db zsemle készítéséhez

30 dkg sima liszt
20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
380 ml víz
3 evőkanál olaj
2,5 dkg élesztő
1,5 teáskanál cukor
1,5 teáskanál só

Egy kicsit lágyabb kenyértészta keménységűre dagasztjuk a hozzávalókat. Először 1 dl langyos vízben feloldjuk a cukrot, majd az élesztőt belemorzsoljuk, és hagyjuk felfutni. Közben a liszteket egy tálba szitáljuk, összekeverjük a sóval egy habverő segítségével. Hozzáadjuk az olajat és a felfutott élesztőt, valamint a többi vizet. Alaposan megdagasztjuk, szép fényesre, simára. Akkor a jó, ha már nem szakad, hanem nyúlik. Én a gyors elkészítés miatt 40 fokos sütőben kelesztem egy üvegtálban, amit frissen tartó fóliával fedek be. Elegendő neki 30-40 perc, de szobahőmérsékleten legalább 1,5-2 óra szükséges, hogy a duplájára keljen. Minden képpen takarjuk le, hogy ne keletkezzen bőr a tetején.





 A tálat olajozzuk ki, hogy ne kelljen lisztezni és ne ragadjon az edénybe. Viszont lisztezett deszkára borítjuk a megkelt tésztát, óvatosan, hogy a levegőt ne nagyon nyomjuk ki belőle négyszögletesre formázzuk, amit ketté vágunk, és további 4-4 részre szeljük, amit csak kicsit lelapogatunk, itt is legyünk óvatosak, hogy csak annyi levegő távozzon a tésztából ami feltétlenül szükséget. Ketté hajtjuk, és papírral bélelt tepsibe tesszük. A tészta kicsit lágyabb, nehezebben kezelhető, de semmiképpen sem elterülően lágy. Ha ilyen lenne, ami a liszt minőségétől függ, még összegyúráskor adjunk kevesebb vizet, vagy több lisztet hozzá. Persze nem sokról van itt szó, 1-2 dkg liszt, vagy pár kortynyi víz megoldja a problémát. 
Dupla konyharuhával letakarjuk, és további fél órát kelesztjük. Közben a sütőt 200 fokosra melegítjük, és a megkelt zsömléket keresztbe bevágva 30-35 perc alatt készre sütjük.
Kivéve vízzel megspricceljük, és rácsra szedve hagyjuk kihűlni.
Finom, kellemes ízű zsemléket kapunk.



2015. október 14., szerda

Fodros metélt mangold levelekkel




Igazán kegyes az ég, sok szép mángold levéllel ajándékoz meg így az ősz borongós napjaiban is. Ahogy a harsogóan piros levélnyélen a haragoszöld levelet roppannak a kezem alatt, leírhatatlanul jó érzés. 
Igazán egyszerű ebédet készítettem belőle, csak megpároltam, és összeforraltam a következő képpen.

Hozzávalók:

személyenként

4-5 mángold levél 
1/2 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olaj
só, bors
10 dkg metélt tészta

A mángold leveleket alaposan megmossuk, lecsepegtetjük, és lehúzzuk a levélnyélről. Azt félretesszük és másra felhasználhatjuk, pl. spárga módjára párolhatjuk, sajttal, vagy besamellel tálalhatjuk.





 A lehúzott leveleket apróra vágjuk, és félretesszük. 
A vöröshagymát apróra vágjuk, az olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a mángold leveleket, és a zúzott fokhagymát, és fedő alatt puhára pároljuk. Sózzuk, borsozzuk. 
Közben vizet forralunk, amit sózunk, és amikor zubogva forr, kifőzzük benne a metélt tésztát. 
A kész mángold levelekre szedjük, és alaposan összeforrósítjuk. Szükség szerint a tészta főzőlevével gazdagabbá tehetjük, de nem feltétlenül szükséges. Reszelt sajttal tálaljuk. 
Viszont nagyon finom apróra morzsolt juhtúróval, ami még finomabbá teszi, hiszen kellemesen harmonizál a spenótízű levélzöldséggel.  





2015. október 13., kedd

Vágott zsemle



Régen készítettem zsemlét, pedig nagyon szeretjük. Most egy nagyon egyszerű vágott zsemlére esett a választásom, hiszen könnyen készíthető, és jól tárolható finom szendvics alap.

Hozzávalók:

1/2 kg liszt (fele félfogós, fele sima liszt)
2,5 dkg élesztő, vagy egy 7 g-os instant élesztő
1 teáskanál só
1,5 teáskanál cukor
3 evőkanál olaj
3 dl víz

Az élesztőt felfuttatjuk 1 dl vízben amiben a cukrot feloldottuk. Közben a lisztet tálba szitáljuk, majd hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a többi vizet, az olajat, és a sót.




Alaposan megdagasztjuk, hogy sima kenyértésztát kapjunk. Hagyjuk duplájára kelni, kb 2 óra, vagy 40 fokon 40 perc.
Azután vágjuk a tésztát nyolc egyforma darabra, és formáljuk meg a zsemléket, és papírral bélelt sütőedénybe téve, letakarva hagyjuk ismét megkelni kb. 1 óra. 


Közben a sütőt melegítsük fel 200 fokosra, és a zsemléket hosszába vágjuk be, majd 35 perc alatt süssük meg. A sütés befejezésekor vízzel spricceljük meg, majd hagyjuk rácson kihűlni.



2015. október 2., péntek

Fermentált chili szósz








Még csak az előkészületek történtek meg, hogy egy finom savanyú chili szószt tudjak csinálni. Amikor elkészül, frissítem a posztot. 

Gyönyörű napsütéses időben öröm a kertben tevékenykedni, főleg így ősszel, amikor valljuk be már a reggeli órákban nem is szívesen toljuk ki az orrunkat. Viszont ahogy halad előre az idő, és a napsütés átmelegíti a levegőt, szinte csalogat bennünket a szabadba. 
Én is felmértem mi van még a kertben, amit fel lehet használni, és mi az amit feltétlenül meg akarok csinálni.



A fermentált paprikaszószt feltétlenül szeretném kipróbálni, hiszen amikor kóstoltam, nagyon jónak éreztem.

A hozzávalók:

1/2 kg piros chili paprika
1/2 l víz
2,5 dkg só
2 gerezd fokhagyma

A paprikát mossuk meg, és daraboljuk fel kb. 2-3 cm-es darabokra. A fokhagymát pucoljuk meg. A vízben oldjuk fel a sót.

A feldarabolt paprikát tegyük egy üvegbe, dugjuk mellé a fokhagymát, és öntsük fel a sós vízzel. Vászonnal vagy gézzel fedjük be, és hagyjuk, hogy a tejsavas erjedés beinduljon. 2-3 hét alatt a ez a folyamat lezajlik, az idő alatt gyakran ellenőrizzük, hogy ne fusson ki, és ne lepedékesedjen be a teteje. Kavargassuk meg bátran. Közben a folyadék színe megváltozik, ahogy az erjedés beindul, opálossá (zavarossá) válik, mint a kovászos uborkánál is.


Az erjedés lefolyása után, a paprikát szűrjük le, és tegyük egy késes robotgépbe, vagy turmixba, öntsünk a levéből rá valamennyit, és pürésítsük. Ha nem elég savanyú, vörösbor ecettel savanyítsuk. 

A kész szószt tegyük kis üvegekbe, és hűtőben tároljuk. 

Nagyon finom sült vagy főtt húsokhoz, zöldségekhez. 






Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...