A tészta ételeket nagyon könnyű elkészíteni, és nem is tart sokáig. Kiválóak ebédre, vagy akár vacsorára is.
Főleg akkor gyors, ha már a kamrában sorakoznak a tésztaszószok, amik valljuk be, sokkal finomabbak mint a bolti társaik, és csak fel kell egyet bontani.
Egy ilyen tésztaszósz receptje következik, használjátok, fogyasszátok, hiszen a nyár összes finomságát tartalmazza.Hozzávalók:
10 kg paradicsom
6 evőkanál barna cukor
4 evőkanál só
2 evőkanál balzsamecet,
2 teáskanál frissen őrölt bors
2 nagy csokor friss bazsalikom levél
1 csokor egyéb friss fűszernövény (oregánó, kakukkfű, rozmaring)
1-2 teáskanál citromsav
A paradicsomot megpucoljuk, és passzírozzuk. ha nem magunk termesztjük Róma fajtát válasszunk, abban kevés a mag, és könnyű a magját eltávolítani a zselés belső folyadéktól is. A legegyszerűbb, ha a végén átlósan bemetszést ejtünk, forró vízbe tesszük 1 percre, majd lehúzzuk a héját.
Ezután négybe vágjuk, és eltávolítjuk a magokat a folyadékkal együtt, csak a paradicsom húst hagyjuk, amit felfőzünk, és amikor puha egy botmixerrel pürésítjük. Így nagyon rövid idő alatt sűrű paradicsomlét kapunk, amit könnyen felhasználhatunk. Beletesszük a cukrot, sót, borsot, kóstoljuk közben, hogy nekünk megfelelő legyen az ízesítés, hiszen nem egyformán édesek, vagy savanyúak a paradicsomok.
Ha száraz fűszernövényeket használunk azt is ilyenkor tesszük bele. A citromsav a savasság szabályozására kerül a szószba, ezzel is kiegyensúlyozottabbá válik az íz.
Amikor elég sűrű, hozzáadjuk az apróra vágott friss fűszernövényeket, azzal is főzzük még egy darabig, hogy ki tudjanak oldódni az ízei. majd tisztára mosott, steril üvegekbe tesszük, és a tetejét rácsavarjuk. Fejre állítjuk 5 percre, majd a pulton hagyjuk kihűlni. Azután címkézzük, és mehet a kamrába. Ha nem vagyunk biztosan a száraz dunszt hatékonyságában, üvegezés után vízfürdőben is sterilizálhatjuk. Forrástól számított 15 perc, majd az edényben hagyjuk kihűlni. Befőzőautomatában 90/30 beállításnál készítjük