2012. augusztus 30., csütörtök

Barnacukros habcsóktorta csokoládékrémmel




 Ez a habcsóktorta az oly szeretett Pavlova mintájára készült. Az eredeti recepten kicsit változtattam, mert ami a tengerentúl kapható, és mindennapi alapanyag, az nálunk általában hiánycikk, sőt sok esetben nem is hallottak róla.


Hozzávalók:

1 csésze lágy barna cukor
4 tojásfehérjét
Porcukor, a szóráshoz

Töltelék:

100g étcsokoládé
½ csomag csokoládés pudingpor
200 ml tej
3 evőkanál cukor
200 ml tejszín

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 140 ° C -ra
Két csatos tortaformát tegyünk tepsibe és rakjunk bele sütőpapírt, vagy kenjük meg vajjal, és szórjuk be liszttel.
A tojásfehérjéket verjük habbá, amikor közepesen kemény, kezdjük hozzáadni a barna cukrot kanalanként. Amikor kezünk közé fogunk egy csipet habot, nem szabad érezni a cukor szemcsésségét, akkor van kész.
A kész hab felét a tortaformára halmozzuk, és elsimítjuk a tetejét. A hab másik felével ugyanígy járunk el.
Az előmelegített sütőben kb. 1 órán át sütjük.  Hagyjuk 5 percet pihenni. Azután óvatosan kinyitjuk a formánkat, és lecsúsztatjuk, majd hagyjuk kihűlni
Amikor teljesen kihűlt, fordítsuk meg, és húzzuk le róla a papírt.
A másik habcsókos formával ugyanúgy járunk el.
Amikor a két lapunk megsült és kihűlt, az egyiket beletesszük a tortakarikába és megkenjük a következő krémmel.
Egy fél csomag csokoládés pudingporból, a 3 evőkanál cukorból és a 200 ml tejből krémet főzünk és hagyjuk kihűlni. Legjobb az egész sütést ezzel kezdeni. A főzött krémhez hozzáadjuk a 100 g olvasztott csokoládét, majd a 200 ml tejszínből vert kemény habot.
Ezt a formába visszatett habcsókra halmozzuk, és a másik habcsókkal beborítjuk. A tetejét megszórjuk porcukorból és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. De legalább 1-2 órát töltsön a hidegen, mielőtt kivesszük a formából és tálaljuk.





 






2012. augusztus 29., szerda

Gyors cukormorzsa ropogós



 Egy gyors és finom süti, mindig jól jön. Pláne ha annyira nincs időnk semmire. Ez garantáltan sec perc alatt kész, és sajnos olyan gyorsan el is fogy.
hozzávalók:
1/4 csésze hideg vaj
1/4 csésze cukor 
1/4 csésze barna cukor 
1/4 teáskanál fűszerkeverék (fahéj, szerecsendió, só) 
1/2 csésze liszt 
1 csomag mélyhűtött linzertészta
Melegítsük elő a sütőt 190 fok C-ra 
Készítsünk morzsát a nagyon hideg vajból, a kétféle cukorból, a fűszerekből, és a lisztből.
A morzsát a vékonyra nyújtott linzertészta tetejére szórjuk, és háromszögekre vágjuk. Az előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Vékony cukormázzal díszítjük.
Máz:
½ csésze porcukor
1 evőkanál lágy vaj
1 ½ evőkanál tej





A máz hozzávalóit simára keverjük. Ízlés szerint tehetünk bele pár csepp citromlét, akár színezhetjük is.
Megjegyzés: Gyors édesség, és további hozzávalókkal, pl. gyümölcs darabok tovább ízesíthető. Elkészíthető leveles tésztából, és természetesen bármilyen házi készítésű linzertésztából is.
















2012. augusztus 28., kedd

Dresszingek




Három tökéletes dresszing, amelyek a napi étkezéseimhez kellenek. A mély elhatározás a kilók leadására egyre erősebb. Elkészíthetünk nyugodtan egy adagot, amit nem használunk fel a hűtőben eláll. Az első az úgynevezett vinaigrette vagyis ecetes dresszing. Bármilyen zöldséggel, salátával kitűnő.

Fokhagymás-zöldfűszeres Vinaigrette

1/2 csésze nyers almaecet
1-2 evőkanál dijoni mustár
3 gerezd fokhagyma, aprítva
nagyobb csipet tengeri só és fekete bors
2 evőkanál friss fűszernövények vagy 2 teáskanál szárított (bazsalikom, oregánó, snidling, kakukkfű és bármi más, amit szeretünk)
1 1/2 csésze extra szűz olívaolaj
Tegyünk minden összetevőt, kivéve az olíva olajat egy csavaros tetejű befőttesüvegbe. Keverjük jól el egy villával. Adjuk hozzá az olíva olajat, fedjük le szorosan, és rázzuk jól össze. Vagy minden hozzávalót tegyünk egy turmixba, kivéve az olíva olajat, és kapcsoljuk be a gépet, az olajat lassan csurgassuk bele. 


A következő dresszing kitűnő főtt vagy grillezett húsokhoz, zöldségekhez.
Ha zöld salátával szeretnénk, próbáljuk ki a reszelt sárgarépa, lilahagyma keverékét, szórjuk meg napraforgómaggal.
 
 
Balzsamecetes dresszing

 1/4 csésze balzsamecet (nincs szükség az igazán drága cuccra)
1 evőkanál dijoni mustár
1/2 teáskanál szárított majoránna (vagy oregánó)
1/2 teáskanál szárított bazsalikom
3/4 csésze extra szűz olívaolaj

Tegyünk minden összetevőt, kivéve az olíva olajat egy csavaros tetejű befőttesüvegbe. Keverjük jól el egy villával. Adjuk hozzá az olíva olajat, fedjük le szorosan, és rázzuk jól össze. Vagy minden hozzávalót tegyünk egy turmixba, kivéve az olíva olajat, és kapcsoljuk be a gépet, az olajat lassan csurgassuk bele.

A harmadik egy igazi finomság. Ha nem szeretnék csak majonézt enni valamihez akkor készítem.
Nagyon finom zöldségekkel, ropogósra sült baconnel, és főtt tojással.
 
Tejfölös-írós dresszing

1 1/4 csésze tejföl
1/2 csésze író
1/4 csésze majonéz
1 evőkanál citromlé
1/2 teáskanál hagyma por


1 nagy gerezd fokhagyma, aprítva
4 evőkanál friss, apróra vágott petrezselyem
1 teáskanál tengeri só
1/4 teáskanál fekete bors
1/4 teáskanál szárított kapor (vagy 1 teáskanál friss)
Egy befőttes üvegben keverjük alaposan össze a hozzávalókat.
Hűtőszekrényben tartjuk legalább egy órával tálalás előtt. 
Ízlés szerint sózhatjuk, és ha hígabban.



Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...