2009. június 26., péntek

Jaco






Megrendített a hír, miszerint meghalt Michael Jackson.


A hangja maga a csoda volt. Megint sokkal szegényebbek lettünk.



2009. június 21., vasárnap

Málnadzsem



Imádom a finom házi málnadzsemet.

Tegnap kaptam anyukáméktól a málnát, ma reggel pedig elkészítettem.




Most már csak meg kell enni


Hozzávalók:

1 kg málna
30 dkg cukor
30 dkg almapektin

A málnát folyóvízben megmossuk.Dolgozzunk gyorsan, hogy a szemek ne ázzanak szét, lehetőleg ne sérüljenek.
Kézzel összetörjük, és feltesszük főni. Ilyenkor még ne adjuk hozzá a cukrot, csak hagyjuk főni. Amikor látjuk, hogy a folyadék egy része elfőtt, a magok különváltak a hústól, le szoktam szűrni, de vannak akik kimondottan szeretik, ha van benne mag. Én leszűröm, hozzáadom kilónként a harminc deka almapektint, és sűrűre főzöm. Amikor elég sűrű, beleöntöm a cukrot, és kevergetés mellett hagyom, hogy elolvadjon a gyümölcsbe. Akkor tiszta üvegekbe merem, csavaros tetővel lezárom, és fejtetőre fordítom 10 percre. Majd címkézés, és mehet a kamrába. Természetesen ízesíthetjük, kedvünk szerinti fűszerekkel. Kimondottan finom a málnadzsem őrölt borssal. Egyszer próbáljátok ki.




.

2009. június 20., szombat

Folttisztítás


Étel- és italfoltok
Sör: áztassuk ecetesszenciába és – ha szükséges – biológiai mosószerben való öblítés után mossuk ki forró vízben.
Cékla:
azonnal tegyük hideg vízbe, hagyjuk benne éjszakára. Tegyünk a foltra hígítatlan folyékony mosószert, és jól dörzsöljük az anyagba. Öblítés után tegyünk bóraxot a nedves foltra, és forró vízzel öblítsük le.
Vaj:
mossuk ki a vajfoltos anyagot forró vízben, amit az anyag elbír, vagy tegyünk rá folttisztítót.
Karamell:
hideg vízzel és folyékony mosószerrel öblítsük ki, és ha szükséges tegyünk rá hígított hidrogén-peroxidot.

Rágógumi: tegyük az anyagot mélyhűtőbe vagy tegyünk a foltra jégkockát. Ha a rágógumi hideg, az anyagról leválasztható. A visszamaradt részeket szesszel vagy tiszta alkohollal távolítsuk el.
Csokoládé: kaparjuk le, hideg vízben öblítsük ki és áztassuk biológiai mosószerbe. Ha nem jött ki használjunk folttisztítót.

Kakaófolt: A friss kakaófolt bármilyen textilanyagból könnyen eltávolítható, ha szappanos meleg vízben, vagy meleg sós vízben (egy liter víz és két evőkanál konyhasó) azonnal kimossuk, majd langyos vízzel öblítjük. A gyapjúszövetek friss foltjait elegendő hideg vízzel lemosni. Ha a kakaófolt már régi, tömény glicerinnel vagy szappanszesszel tisztítsuk. Ahol semmilyen eljárás nem használ, ott a foltot híg ammóniákos hidroperoxid-oldattal (H2O2) kezeljük.
Kávé: kézmeleg mosószeres vízbe áztassuk be, azután szesszel vagy hígított hidrogén-peroxiddal kezeljük. A tejeskávéfoltot meleg biológiai mosószeres vízben mossuk ki.
Tejszín:
hideg vízben öblítsük és biológiai mosószeres vízben mossuk.
Tojás:
hideg vízben öblítsük, és biológiai mosószerrel mossuk. A nehezen kivehető foltra cseppentsünk hidrogén-peroxid és 5 csepp ammóniák keverékét.
Zsír:
ld. vaj. A forró zsírfoltot dörzsöljük be folyékony mosósz
errel és öblítsük ki.
Gyümölcs, gyümölcslé:
szórjunk a foltra sót, és hideg vízzel öblítsük le, áztassuk be folyékony mosószerbe. Ezután, ha az anyag bírja magas hőfokon mossuk ki. A még látszó foltokat háztartási ammóniákkal, hidrogén-peroxid oldatával vagy bóraxszal kezeljük.
Húsmártások:
hideg, mosószeres vízbe áztassuk be, vagy vegytisztítóval kezeljük.

Lekvár: öblítsük le és áztassuk hideg, mosószeres vízbe. Ha szükséges, használjunk hidrogén-peroxidot.
Ketchup:
hideg vízben öblítsük le és áztassuk mosószeres vízbe. Szükség esetén használjunk denaturált szeszt.
Alkohol:
hideg vízben öblítsük és mossuk ki mosószeres vízben.
Húslé:
hideg vizes öblítés után áztassuk az anyagot biológiai mosószerbe.
Tej:
hideg vízben öblítsük és áztassuk biológiai mosószerbe.
Mustár:
hideg vízzel öblítsük, és folyékony mosószerrel mossuk ki.
Tea:
ld. kávéfolt.

Dohány: hideg vízzel és ecetesszenciával öblítsük ki, majd denaturált szeszes folyékony mosószerben mossuk ki. A nehezen kivehető foltokat hígított hidrogén-peroxiddal kezeljük.
Curry:
áztassuk hígított háztartási ammóniákba vagy tiszta szeszbe. Ha az anyag bírja, fehérítsük.
Növényi olaj:
itassuk fel az anyagot vízzel, és a kezeljük a foltot szesszel és ecetesszenciával. A visszamaradó foltot vegyszerrel távolítsuk el.
Bor: azonnal szórjuk be sóval, hogy a folyadék felszívódjon, majd fél óráig áztassuk hideg vízben vagy bórax oldatban. Végül szokás szerint mossuk ki.







forrás: HotDog

2009. június 13., szombat

Meggydzsem







Vettem 3 kg meggyet, 2 kg cukrot, és 3 zselésítőt.

A meggyet kimagoztam, hozzáadtam a cukrot a zselésítőt, botmixerel összetörtem, feltettem főni.
közben 10 db 3 dl-es üveget tisztára mostam, persze gyakorlatilag csak öblíteni kellett az üvegeket, mivel tisztán szoktam eltenni.
Azután forró vízzel csirátlanítottam.





3 percig forrni hagytam a dzsemet, majd üvegekbe töltöttem, fejjel lefele fordítva kb. 5-6 percig pihentettem, azután betettem a kamrába. Sokkal finomabb mint akármelyik bolti lekvár, és vásárlással együtt nem töltöttem vele 3 óránál többet.

Szerintetek nem ez a legolcsóbb megoldás?







2009. június 12., péntek

Kovászos uborka

Ezt szerintem mindenki szereti, de nem biztos, hogy mindenki el tudja késziteni. Pedig nagyon egyszerü.

Egy 5 literes üveghez szükséges 3 - 3,5 kg uborka. Az apróbból a több. 2 - 3 szál kapor, 1 - 2 gerezd fokhagyma, literenként 5 - 6 dkg só a felöntő léhez, és egy kenyér csücske.

Az uborkát áztassuk vízbe, hogy a homok, és egyéb szennyeződések leázzanak róla. Amíg ázik az uborka, készítsük el a felöntő levet, ehhez kb. 2-3 literre van szükség. Ahhoz, hogy a tejsavas erjedés meginduljon az uborkának levágjuk a két végét, és keresztbe fel szoktam vágni, és az üvegbe lerakom szépen sorban. Közzé teszem a kaprot és a fokhagyma gerezdet. Amikor tele az üveg a tetejére teszem a kenyér csücskét, és felöntöm a langyosra hűlt sós lével. Kis tá
nyérral beborítom és a napra teszem.
3 - 4 nap múlva fogyasztható. Leveszem a kenyeret, leszűröm a levét és behűtve kínálom





.

2009. június 9., kedd

Kell a jó szer

Természetesen kellenek a jó tisztítószerek Én is szívesen használom őket. A rendszerváltás után volt az Amway, mindenki vállalkozói igazolványt készíttetett, mert csak akkor tudott kedvezvményesen vásárolni és a több száz terméket csak akkor tudtad továbbadni. Azután mindenki próbálta elfelejteni, mert hatalmas költség volt a TB felé a tartozás. Igy ez a cég más stratégiát választott. Most újra kezdjük felfedezni, mert valjuk be őszintén nagyon jó termékek és szeretjük is. Az LOC fantasztikus. Azután hogy felmostál, a vizet nyugodtan kiöntheted a kertbe, nem ártasz a növényeidnek, sőt még használ is nekik. Ennél szerintem még mindig nem találtak ki jobbat. A takarítás ezzel szinte gyerekjáték.









2009. június 5., péntek

Muskátli eperrel




Imádom a szép blogokat nézegetni. Egymástól rengeteget tanulhatunk. Isteni ötleteket kaphatunk. Ez a csodás csendélet egy külföldi blog melléklete. Szerintem csodás.

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...