2018. július 28., szombat

Olasz körtetorta










Tegnap egy kosárka körtét kaptam az egyik kedves ismerősömtől.
Ahhoz, hogy megegyem, hirtelen túl sok lenne. Ahhoz, hogy eltegyem túlérett és kevés.
Akkor mi legyen vele.
Míg ezen gondolkodtam befaltam kettőt. Finom és szaftos.




Régóta szemezgetek egy olasz körtetortával, ami csokis kevert tészta, kis körtedarabokkal, és persze félbevágott körtékkel.
Nos a döntés megszületett, ez lesz belőle.
Gyorsan körbenéztem, mi szükséges hozzá, mit kell gyorsan venni, és csodák csodája, minden megtalálható a szekrényben.







Hozzávalók:

1 dl olaj lehetőleg semleges ízű (nálam sima napraforgó olaj)
15 dkg kristálycukor
2 tojás
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
75 ml tej
5 db körte
12,5 dkg csoki chips (nálam tortabevonó lett felkockázva, az került bele)







Egy 23 cm-es tortakarikát kibélelünk sütőpapírral, és a sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A tojásokat a cukorral, a vaníliás cukorral, és az olajjal habosra kavarjuk habverővel. Olyan kétszeresére, háromszorosára. 
A lisztet összeszitáljuk a sütőporral, majd a felét beletesszük a felvert tojásos masszához a tej felével. Összekeverjük, majd a maradék tejet, és  liszt-sütőpor keveréket még belekeverjük.
A csokit hozzákeverjük, majd két körtét megpucolunk és apróra felkockázzuk és azt is hozzáadjuk.
A kibélelt tortaformába tesszük, és a tetejére hat fél vékonyan bevágott körtét teszünk. A bevágással legyünk óvatosak, ne vágjuk át teljesen.







Az előmelegített sütőben kb 1 óra alatt megsütjük. Végezzünk tűpróbát, ha nem ragad a hústűre a tészta kész. Hagyjuk rácson kihűlni.

Jó étvágyat!









Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...