2018. január 22., hétfő

Brokkolis csirke üvegtésztával





20 perc alatt elkészül ez az autentikus kínai étel. A csirkemell mint korábban kifejtettem, nem egy igazán ízletes része a csirkének, viszont szépen szeletelhető, gyorsan átsül, hamar el lehet készíteni belőle az ételt.
A brokkoli, a sárgarépa, a fokhagyma és a gyömbér igazán kellemes ízt kölcsönöz neki, sőt ha hozzáadunk némi szójaszószt és halszószt, fantasztikus ízkavalkád válik belőle.

Hozzávalók:

2-3 csirkemell filé
1 kis sárgarépa
30 dkg brokkoli
2-3 evőkanál olaj
2 gerezd fokhagyma
5 cm gyömbér
3-4 evőkanál sötét szójaszósz
3 evőkanál halszósz
ízlés szerint chilipaprika
1 csomag üvegtészta

A csirkemellet vágjuk vékony csíkokra, és a többi hozzávalót is készítsük elő.
Pároljuk meg a brokkolit, és vágjuk kisebb darabokra. A répát, a fokhagymát, és a gyömbért vágjuk julienre.
Egy wokkot, vagy egy magas falú serpenyőt forrósítsunk fel, tegyük bele az olajat, és pirítsuk meg benne a gyömbért, a fokhagymát, a sárgarépát,  majd adjuk hozzá a húst, és fehéredésig süssük. Lehetőleg egy rétegben legyen benne a hús, hogy piruljon, és ne főjön. Ekkor locsoljuk rá a szójaszószt, és a halszószt, ha szükségét érezzük több halszószt is adhatunk hozzá, azzal szabályozzuk a sósságát. Halszósz helyett használhatunk sót is természetesen. Ha szeretjük a csípősen a fokhagyma pirításakor dobjunk bele chili pelyhet.
Közben forraljuk vizet a tésztának.
Amikor forró a víz, tegyük egy tálba a tésztát, és öntsük rá a vizet, fedjük le az edény kb 10 percre.
Ekkor szűrjük le a tésztát, és süssük át a hússal együtt. Majd tálaljuk.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...