2010. június 12., szombat
Süti - sütés nélkül
Isteni, és ami nem elhanyagolható, sütés nélkül elkészíthető finomság.
Ebben a melegben a fagyi mellett, az ilyen könnyű, és egyszerű sütik jól esnek.
Először csak azért csináltam, mert nem volt gáz, azóta viszont azért mert nagyon finom.
Egy ilyen forró napon úgy sütit adni a családnak, hogy a sütőt még csak meg sem közelítettük, szerintem, nagyszerű dolog.
Az első réteg:
25 dkg édes keksz darálva, vagy csak a nyújtófával összetörve
10 dkg porcukor átszitálva, hogy nehogy csomós legyen
15 dkg szoba hőmérsékletű vaj
fél rúd vanília kikapart magja
Összekeverjük, és egy magas peremű edénybe tömködjük. Jól lelapítjuk, mivel nem sütjük, meg kell hogy tartsa a töltelékeket.
A második réteg:
50 dkg tehéntúró
15 dkg porcukor
2,5 dl habtejszín kemény habbá verve
1 tasak zselatin
A túrót burgonyanyomón átpasszírozom, összekeverem a cukorral, a kemény tejszínhabbal, és egy tasak zselatinnal, amit kb 1/2 dl vízben feloldottunk. Ezt felkenem a kekszes alapra.
A harmadik réteg:
2 csomag főzés nélkül készíthető vanília puding
1/2 l tej 3,5%-os
1/2 vaníliarúd kikapart magja
A pudingot elkészítjük, könnyű, kemény, mégis stabil állapotig verjük, azután rásimítjuk a túrós krémre.
A negyedik réteg:
1/2 l habtejszín
1 cs zselatin
Kemény tejszínhabot készítünk, és 1/2 dl vízben feloldott zselatint keverünk bele, és a vaníliapudingos rétegre simítjuk.
Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap szeletelés előtt megszórjuk csokidarával, vagy csokoládét reszelünk a tetejére.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kevi sodrott perec
Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra. Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...
-
Nagyon motiváltnak érzem magam, hogy elfeledjen a bolti élesztőt és társait, hogy kovásszal tudjam elkészíteni a kelt tésztákat. Az élesztő ...
-
A füge egy olyan gyümölcs, ami valójában most kezdi élni a népszerűségét. Egyre több kertben helyet kap, és bár adogat a gyümölc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése