2009. július 20., hétfő

Első nap

Mint korábban jeleztem testemet is szeretném megtisztítani, ehhez kértem segítséget a Gastroyal ételszállító cégtől.

Készségesek, udvariasak, nem drágák, és e mellett így nem kell főzőcskéznem diétás menüt. Erre most nem is lenne időm és kedvem sem.

Úgy tervezem, hogy minden észrevételt megfigyelést fel fogok jegyezni, hát ha valaki szeretné majd utánam csinálni.

Persze ha sikerül megszabadulni a felesleges 20-25 kg-tól akkor biztosan többen lesznek akik kíváncsiak lesznek, de lehet, hogy akkor sem érdekli a kutyát sem. Mindegy, azért írok, mert késztetést érzek az írásra.

Még ma fogok egy fotót készíteni arra az eshetőségre, ha tényleg fogynék lássam a különbséget. Persze a hitelesség kedvéért is. Igaz feltenni csak elrettentő példaként fogom.



Reggel viszonylag korán érkezett a futár, meghozta a napi menüt.

Sajnos én még korábban indultam a munkahelyemre, így az én reggelim egy joghurt, és egy 2 dl-es őszibaracklé volt.

A reggeli finomság jó lesz holnap reggel, azzal fogok indítani.

Délben nagy várakozással melegítettem az ebédemet. amelyik kicsit bizarr volt számomra a felbontása után. Valami zöld, ami kellemes íncsiklandozó illattal csalogatott, hogy kóstoljam meg.
Valóban kellemes ízű, brokkoli pürét kaptam, fokhagymásan, szezámmagosan.

A mellette lévő rekeszben sárgarépát babot, gombát, és szójacsírát tálaltak, amit talán én egy kicsit fűszeresebben készítenék, de így is jó volt.

Én egy kicsit csaltam mert kb egy 25 dkg görögdinnyét is megettem. Sajnáltam volna kidobni.

Most bizakodva várom a vacsorát, amit csak este 6 óra után szabad elfogyasztani.

Reggel a súlyom 83,6 kg

Újra itt, már vacsora után. Nagyon finom uborkaleves volt a vacsora, joghurt, kapor, és édesvízi alga kíséretében.

Vacsi után elraktam pár üveg almabefőttet, addig ejtőztem egy kicsit, majd teleengedtem a kádat, finom meleg vízzel, hozzáadtam 3 csomag szódabikarbónát, 20 dkg tengeri sót, és belefeküdtem egy 20 percre. Ez a fürdő a bőrből a nehézfémek egy részét távolítja el. Igazán ajánlom mindenkinek. A fürdő végén, egy lufa szivaccsal jól át kell dörzsölni a bőrt, az eredmény magáért beszél. A víz a kioldott fémektől igen zavarossá váli, viszont a bőrünk sokkal szabadabban lélegzik. Érdemes heti rendszerességgel megismételni.

A turbódiétához javasolnak 10 perc intenzív tornát. Én viszont kerékpárral járok dolgozni, délben hazajövök ebédelni, tehát összesen 7-8 km-t teszek meg, viszonylag jó tempóban, egyéb testmozgást egyenlőre nem birok.

Első nap este éhes nem vagyok, de egy jó nagy hamburgert be tudnék falni. De ez nem összeegyeztethető az elhatározásommal.


Nincsenek megjegyzések:

Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...