Végre újra elkezdődtek a dolgos hétköznapok.
A Húsvétnak vége, szerencsére minden tökéletesen sikerült.
A gyerekeim, az unokáim, mind jól érezték magukat.
A birkapörkölt csodálatos volt. A férjem mint mindig, most is kitett magáért, az ízek harmóniája tökéletesre sikerült. Misem bizonyítja jobban, minthogy mindenki degeszre ette magát.
Most pedig megyek dolgozni, mert bizony vasárnapra esett rám a sor. De ez természetesen nem gáz, egy gyógyfürdőben gyorsan telnek a percek.
2009. április 19., vasárnap
2009. április 9., csütörtök
Még mindig takarítunk
Eljutottam végre odáig, hogy az ablakom is tiszta lett. Ezt leginkább azzal értem el, hogy először is,
zsírtalanítani kellett. Ecetes meleg vízzel átmostam, a keretet és az ablaküveget is. Először puha szöszmentes ruhával szárazra, majd igazi jó újságpapírra, azzal a hagyományos fekete-fehér papírral fényessé töröltem. Elmondanám az eredmény fantasztikus. Nem vagyok a modern dolgok ellen, de meg sem közelíti az üvegtisztítóval kezelt ablak a hagyományosan tisztított üveget.
Persze nehezebb is, de megéri.
Mindent helyre tettem, holnaptól a sütés-főzés örömének adom át magam.
Vasárnap lesz együtt a család, drága szüleim is akkor lesznek nálunk.
A menü vasárnapra:
- előételnek úgy gondoltam, apró falatkákat készítek. ami tényleg jól felturbózza az étvágyat.
- főételnek, birkapörkölt, főtt burgonyával
ecetes almapaprikával, csemegeuborkával,
- rántott, és sült hús, rizi-bizi,
- saláták, ubisali, telepofasaláta, és természetesen a céklasaláta, mert az unokáim szeretik.
Sütitk:
- Dettike kedvence a citromos túrótorta.
- Ági menyem a csokotortát szereti.
- Apukám a pogácsa félék rajongója
- Anyukám, a férjem, a fiam, a vejem mindent szeret, tehát sok aprósüti is kell.
Szerencsére már szinte mindent beszereztem. Holnap már csak a birkahusit kell elhoznom, szombaton pedig a zsúrkenyeret.
Imádom ha együtt a család, már alig várom. Aztán maj kipihenem magam.
most pedig megyek és vacsizok valami könnyűt, mivel hamarosan kezdődnek megint a nagy zabálások.

2009. április 6., hétfő
http://foltvarazs.hu
Szeretnék részt venni a foltvarázs játékában, mivel ilyen jellegü dologban még soha nem vettem részt.
Kérlek benneteket, nézzetek szét a Foltvarázs Webáruházában. Igérem nektek csodaszép dolgok közül szemezgethettek. Jó időtöltést, és jó vásárlást kivánok nektek.
2009. április 1., szerda
Takarítás, takarítás
Természetesen folytatom a tavaszi nagytakarítást.
Amellett, hogy éppen kész lettem a hálóban az "ágy szoknyájával" igyekszem néhány olyan fortélyt ismét összeszedni, amivel könnyíthetünk a saját munkánkon, ráadásul mint említettem, védhetjük a körülöttünk lévő világot.
Ez mindig olyan magasztos eszméket juttat az eszembe, mint például a gyerekeinknek, unokáinknak óvjuk a természetet, stb.
Éppen ma volt a fiammal egy eszmefuttatásom.
Ő szerinte megmondják nekünk mit is tegyünk, és haragszik ezért.
Nem szeretnék politizálni, nem is teszem, így nem árulom el melyik nagyhatalommal nincs kibékülve. Azt hiszi kevés az, ha én a használt elemeket a gyűjtődobozba teszem, ha igyekszem a kertemben, a lakásomban környezetkímélő módszereket alkalmazni. Mindig azzal érvel, hogy sokkal gyorsabb elővenni a kemikáliákat, és sokkal hatékonyabbak is.
Lehet hogy ez így van. De nem érdekel. Én akkor is már csak ilyen rigolyás maradok. Nem dobom el a papírzsebkendőt, szelektíven válogatom a hulladékot, ma is minden komposztálhatót féltve őrzött kincsként kezelek. Lehet hogy butaság, de én már csak ilyen vagyok, és igyekszem ilyen is maradni.
Persze annak idején őket is úgy neveltem, hogy óvják a környezetüket, tudom meg is teszik, de valahogy mindig morognak. Talán ha egy kicsit öregebbek lesznek, ez a morgás lecsendesedik, és őszintén el merik ismerni, hogy igen is ők is védik, óvják a mi egyetlen Földünket.
Most viszont térjünk vissza a takarításra.
Ott tartok a hálóban, hogy a bútorokat kell tisztává varázsolnom.
Én mindig azzal kezdem, hogy a szekrények tetejét almaecetes vízzel törlöm át.
Ez a legmakacsabb szennyeződést is képes eltávolítani.
Mint már említettem, a szekrény tetején nálam papír van. Ezt mindig úgy helyezem el, hogy alulról nem látszik, csak én tudom, hogy ott van.
Végül is nem sokan járnak az én hálószobámban.
Természetesen a többi magas szekrény tetejére is teszek csomagolópapírt. Ez nekem könnyíti meg a takarítást, és kíméli a bútoraimat is. Elvégre nem mászik az ember minden héten a szekrény tetejére.
Néhány olyan titok, amivel fényesre tudjuk varázsolni a bútorainkat.
Fényezetlen világos bútorokat a tíkfaolaj, a sötéteket a lenolaj teszi széppé.
Ha egy liter sörhöz egy teáskanál bogáncsolajat adunk, a tölgyfából készült bútorokat tehetjük csodálatos fényessé.
A diófából készülteket viszont tejjel kell átsimítani.
A lakkozott bútorokat méhviasszal kell kezelni.
Azt hiszem ennyi éppen elég ahhoz, hogy kellemesen el tudjunk fáradni.
Mert valljuk be őszintén, a bútorok fényezése, sokkal nehezebb mint azt bárki is gondolná.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Kevi sodrott perec
Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra. Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...
-
Nagyon motiváltnak érzem magam, hogy elfeledjen a bolti élesztőt és társait, hogy kovásszal tudjam elkészíteni a kelt tésztákat. Az élesztő ...
-
A füge egy olyan gyümölcs, ami valójában most kezdi élni a népszerűségét. Egyre több kertben helyet kap, és bár adogat a gyümölc...