Tanulom magamat – bevásárlólista,

  Csirkehegyek és remegő kocsonya

Még mindig esik. Ugyanaz a fránya eső, mint tegnap. Tudom én, hogy a föld szomjazik, kell neki a víz, de néha igazán tarthatna egy kis kávészünetet. Csak úgy… emberségből.

A terv egyszerű volt: bevásárlás a lányommal, ahogy általában. Ő az, aki hetente jön, visz, intéz – és bár koromnál fogva egyáltalán nem vagyok öreg (ezt gyorsan tisztázzuk 😄), mégis jólesik, hogy törődnek velem a gyerekeim. Írok egy listát, és igyekszem ragaszkodni hozzá, mert lám, a tudatos gazdálkodás is része annak, hogy tanulom magamat.

Most azonban hétvégi nagyüzem van: az unokám és a barátja nálam töltik a napokat. Ez azt jelenti, hogy több minden kell, de semmi sem fogy el teljesen. Ilyenkor mindig ott motoszkál bennem a gondolat: „Ugye nem vettem megint túl sokat?” A maradékgyűjtés olimpiai bajnoka voltam már, de fejlődöm. 

Okosabban tervezek. Legalábbis próbálok.

Az étkezési igények viszont letisztultak: csirke.

csirke.

és… csirke.

Nem túl változatos, de igyekszem a szájuk íze szerint főzni. Lesz csirkepörkölt, leves, egy kis almás desszert – semmi túlzás, mert a sport miatt most finoman faragni kell a srác súlyából. Óvatos duhajok leszünk, nehogy irritáljuk a „koplalót” 😄

            Nasi hogy a kilók lemenjenek, de ne.                      szenvedéssel, hanem főleg mértékkel

A heti bevásárlásnak viszont volt egy igazi meglepetése: gyönyörű kocsonyahúst kaptam. És itt megint nem magam voltam a középpontban. A bátyám jutott eszembe. Ő is elvesztette a társát… és ha nem a kistesó gondol rá, akkor ki?

A kocsonya egyébként a világ legegyszerűbb étele. Idő kell hozzá, meg csontos-bőrös húsok, bors, fokhagyma, só – és egy nagyon fontos hozzávaló: türelem. Legalább 4–5 óra, mire elkészül. Nem siet. Megtanít várni.

De minden percét megéri. Ahogy remeg a tányérban… leírhatatlan. Már a gondolattól is összefut a nyál a számban. 

Ide még fogok hozni egy képet, ha elkészült 😁😁

Régen gyakran főztük, és addig ettük, amíg volt: reggelire, ebédre, vacsorára. Nem kérdeztük, mikor unjuk meg. Soha.

Most feladat lesz belőle, megosztom majd, de igazából azért csinálom, mert szeretem. És mert főzés közben emlékezem.

És ez is én vagyok.

Tanulom magamat. 💛

Vannak ételek, amik nem csak jóllakatnak, hanem összetartanak – engem, az emlékeimet és azokat, akik fontosak.