2013. február 28., csütörtök

Házi csirke kolbász, paprikás, hagymás burgonyával




50 dkg darált csirkecomb
1 gerezd fokhagyma, aprítva
1 teáskanál szárított zsálya, morzsolt (nekem van friss)
3/4 teáskanál szárított kakukkfű (nekem van friss)
1/2 teáskanál szárított őrölt kömény
csipet őrölt szerecsendió
1/2 teáskanál só
1/2 teáskanál frissen őrölt fekete bors
1 nagy tojásfehérje
2 teáskanál olaj
zsemlemorzsa


A kicsontozott csirkecombokat ledaráljuk, és összekeverjük a többi hozzávalóval, majd 15-20 percig pihentetjük
Vizes kézzel rudakat formálunk belőle, megforgatjuk zsemlemorzsában, majd kevés olajon megsütjük, melegen tartjuk.
 A kolbászkákat lehet teljesen lehűteni, csomagolni, fagyasztani és amikor szükség van rá, mikrohullámú sütőben átmelegíteni.

   




2 evőkanál olívaolaj
 1 evőkanál sótlan vaj
 6 közepes krumpli, megtisztítva, 2 cm-es kockákra vágva
 1-2 szál újhagyma karikára vágva
 1 piros kaliforniai paprika, kockázva
 2 teáskanál friss petrezselyem, felaprítva
 3 gerezd fokhagyma, aprítva
 Só és bors, ízlés szerint




Melegítsük az olajat és a vajat egy nagy serpenyőben közepes lángon.
 Adjuk hozzá a burgonyát, és fedjük be az edényt. Így pároljuk 10 percig. Vegyük le a fedőt, és vegyük magasabbra a hőmérsékletet. Adjuk hozzá a hagymát és a paprikát. Főzzük 15 percig, alkalmanként megkeverve, amíg a burgonya és a zöldségfélék aranybarna színt kapnak. Hozzáadjuk a petrezselymet és a fokhagymát, süssük 2 percig. Sóval és borssal megszórjuk. Reszelt parmezánnal, és párolt kelbimbóval azonnal tálaljuk

50 dkg kelbimbó párolva






2013. február 21., csütörtök

Paradicsomos gomba, házi tésztával











Ha valaki megkóstolja a házi gyúrt tésztát, a bolti már nem is olyan finom. Én a tojással készült híve vagyok. Persze tudom, a durumbúza lenne az igazi, de mivel nálunk nagyon ritkán kapható durumbúza liszt, ezért csak kivételes alkalmakkor készül. Azt ugye nyugodtam lehet készíteni tojás nélkül is.




Mivel a pipikéim rendszeresen ellátnak tojással, ezért 8 tojásos tésztát szoktam készíteni. Ennek a fele mennyiséget szoktam friss fogyasztásra készíteni, az is bőven elegendő a két éhes férfinek és nekem.

A hozzávalók:


1/2 kg liszt
4 tojás


 Én nagyon kézfájós vagyok, éppen ezért a robotgéppel gyúrom meg a tésztámat.  A robotgépbe a késes betétet teszem bele, és kimérem a ½ kg lisztet. A négy tojást felverem, hogy egynemű legyen. Bekapcsolom a gépet, és szép lassan belecsurgatom a tojást a lisztbe. Morzsalékos tészta lesz belőle. Ezután tálba borítom, és összegyúrom. Ha úgy látom, hogy nehezen gyúrható, pici vizet adok hozzá. Ellenben sót soha ne tegyünk bele, attól a tésztánk felveszi a környezetéből a vizet, és ellágyul, sőt nem is tudjuk tárolni. A meggyúrt tésztát ½ óráig letakarva pihentetjük. Nyújtó fával is elnyújthatjuk, lehetőleg nagyon vékonyra, és késsel széles metéltet vágunk belőle. Én szerencsére vettem évekkel ezelőtt egy tésztagépet, így azzal nyújtom, és azzal vágom fel. Ha nem vagyunk elég járatosak, legyünk óvatosak, inkább lisztezzük a tésztánkat, nehogy összeragadjon.



Paradicsomos gomba

hozzávalók:


30 dkg csiperke gomba
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
olasz fűszerkeverék
bors
2 evőkanál olaj
3 dl sűrített paradicsom

A vöröshagymát kockára vágom, és az olajon megfonnyasztom. Hozzáadom a szétzúzott fokhagymát, és beleteszem a vékonyra szeletelt gombát. Sózom, borsozom, és puhára párolom. Ezután hozzáadom a sűrített paradicsomot, ízesítem olasz fűszerkeverékkel, és összeforralom. Szükség szerint kevés vizet adhatunk hozzá.
A kifőtt tésztával tálaljuk. Reszelt sajttal, vagy a nélkül is nagyon finom. 







2013. február 16., szombat

pizzás csiga szénhidrát napra








Olyan sokan elkészítették már előttem, hogy nem is tudom egyáltalán érdemes-e nekem is feltennem egy receptet.
Aztán arra gondoltam, miért ne, hiszen ha már nálam van a kedves olvasó, hát ne menjen máshova, ha egy kis pizzás csigát szeretne készíteni vacsorára. Mert nem csak a pizza az, amiért egy jó kis pizza szószt érdemes nyáron befőzni, hanem a jó kis csiga is, aminek a tésztája finom, leveles, könnyű, és ami nem elhanyagolható gyors.
Mivel szénhidrát napra készült, ezért nem tettem sonkát vagy szalámit bele, sőt sajtot is csak a tetejére mutatóba, ettől eltekintve nagyon finom lett.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
2 evőkanál kefir (de lehet egy evőkanál tejföl a kefir helyett)
5 dkg vaj vagy margarin 
1,2 dl víz
1,2 dl tej
2 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor

Megkenéséhez:

pizza szósz, vagy tészta szósz (receptet lásd itt) természetesen a vásárolt pizza szósz éppen úgy használható
ízlés szerint bármilyen feltét (pl. sonka, bacon, pepperoni, mozzarella, szalámi, bármi, de szeleteljük apróra)
reszelt sajt

Tetejére:
1 tojás
reszelt sajt




A szokásos módon kelt tésztát készítünk az élesztővel és a többi hozzávalóval együtt. 
Kb. fél órát pihentetjük, majd téglalap alakúra nyújtjuk, megkenjük a pizza szósszal, erre jön ízlésünk és lehetőségünk szerint a szeletelt feltét (sonka, szalonna, vagy szalámi, esetleg mindenből egy kicsi) és a sajt. Végül feltekerjük, és keresztben szeleteljük és a szokásos módon egymás mellé fektetjük egy sütőpapírral bélelt tepsiben. A tetejét megkenjük tojással, és még megszórjuk sajttal is. 180 fokon 10-15 perc alatt elkészül. 








2013. február 9., szombat

Kaukázusi kefir frissítve









Sokat gondolkodtam, vajon van – e helye a kaukázusi kefirnek egy ilyen jellegű blogon.  De mivel az egyik legolvasottabb poszt a citromos fokhagyma méregtelenítésre való elkészítése, úgy gondolom mindenképpen itt a helye.

Én több mint egy éve rendszeresen fogyasztom, nagyon jó eredményekkel, ugyanis az általános közérzetem sokkal jobb lett, megszűnt a vérszegénységem, a vérképem ennyire szép még nem is volt a több mint 50 év alatt.

Most már biztos vagyok benne, hogy a kaukázusi emberek nem véletlenül élik meg a 100. évüket, sőt többet is, és nem véletlen, hogy ott a legtöbb a 100 évesnél is idősebb ember.
 Engem is elkerül a nátha, az influenza, és még sok olyan kellemetlen dolog, ami korábban megkeserítette a napjaimat. És a tény, hogy ezt napi pár perc idő ráfordítással, és egy bögre tej felhasználásával érem el, nagy örömmel tölt el. Ehhez még az is hozzájárul, hogy semmi oda nem illő dolog nincs benne, tehát nyugodt szívvel ihatom, a mérgek nem felhalmozódnak, hanem segít megszabadulni tőlük. Nem vagyok biztos abban, hogy a bolti kefir alkalmas erre. Én is ittam, amíg rá nem leltem erre a földi mannára. S, valóban ég és föld a kettő közötti különbség. Bevallom töredelmesen, nem hittem volna, hogy ennyire gyorsan eredményes lesz, és azt sem gondoltam, hogy a családom is nyitott lesz rá. De szerencsémre mindenben egyetértenek velem, és fogyasztják ők is.

Anyukám még a bőrét is kenegeti vele, és a narancsbőr a combján tökéletesen elmúlt. Jó, igaz hogy egy fél évet igénybe vett az alkalmazása, de semmi plusz költséggel nem terhelte a pénztárcáját. Sorolhatnám még mi mindenben segített, de úgy gondolom, mindenki más és más, mindenkinek magának kell megtapasztalnia a kaukázusi kefir gyógyító hatását. Ez igazán pro-biotikus.




A szűretlen kész kefir



A kefir gomba




Itt látszik milyen szép nagyra képes megnőni egy gomba



Friss tejjel felöntve




A szaporulat várja további sorsát. Addig a hűtőben pihen


A gombából készült kefir a következő tulajdonságokkal rendelkezik:
  • tökéletesen helyrehozza a szervezet anyagcseréjét
  • megakadályozza a rákos sejtek kialakulását, esetleges növekedését
  • az összes allergiás megbetegedést
  • az összes gyomor-bélrendszeri betegségét, többek között a gyomorfekélyt, stb
  • normalizálja a bél mikro flórájának a működését
Gyógyítja:
  • a tüdő megbetegedéseit, a hörgőhurutot, a tüdőgyulladást.
  • a máj, epe és vese összes betegségeit, többek között feloldja a köveket.
  • az összes gyulladásos betegséget, azaz antibiotikus hatása van.
  • a cukorbetegséget, azaz normalizálja a szénhidrátcserét.
Teljesen megtisztítja a szervezetet a salakanyagoktól, azaz kivonja a szervezetből az anyagcsere termékeit, többek között a koleszterint, a nehézfémek alkotta sókat és az alkohol feldolgozás utáni végtermékeket.

Fokozza a nemi aktivitást, fiatalítja az egész szervezetet, mivel csökkenti a sejtek öregedését.
Megemeli a tónust és a szervezet belső tartalékait, javítja az emlékezőtehetséget.


Alkalmazása:

A gomba fehér színű, először 5*4 mm, majd a növekedési idő végén 40*50 mm átmérőjű lesz.
A gombát öntsük le szoba hőmérsékletű tejjel és hagyjuk állni 24 órán keresztül. Ezt naponta egyszer kell elvégezni, mindig ugyanabban az időben, ha lehet este és tároljuk szoba hőmérsékleten.
Az így kiöntött tej tökéletesen megsavanyodik 16-20 óra alatt. A tökéletes megsavanyodás jele, hogy egy sűrű réteg, amelyben a gomba található, válik ki a tej felszínén és elválik a megsavanyodott tejtől.
A megsavanyodott tejet leszűrjük egy üveg edénybe egy műanyag szűrőn keresztül, melynek lyukazata nem nagyobb 2-3 mm-nél. A szűrés után a gombát hideg vízsugárral lemossuk a kefir maradékától. Ezután a gombát visszahelyezzük a kimosott üvegbe, majd ismét leöntjük tejjel.

Ha a gombát nem tisztíjuk meg minden nap, és nem öntjük le tejjel, akkor nem fog szaporodni és barna színűre változik, elveszti gyógyhatását és el is pusztulhat.

Az egészséges gomba fehér színű, mint a tej vagy a túró. 17 nap alatt a gomba tömege a kétszeresére nő és akkor egy részét oda lehet adni valaki másnak. A kefirt naponta 2* kell fogyasztani (egybe is lehet), 20 napon keresztül, majd egy 10 napos szünetet kell tartani.


1 éves kúra után a szervezet tökéletesen egészségessé válik.
Megjegyzés (súlyos betegség esetén, de a nélkül is ajánlott): a kúra tartalma alatt szigorúan tilos az alkoholfogyasztás! Korlátozandó a sós és az erősen fűszeres, csípős ételek fogyasztása.


A szervezet reagálása a kefirre:
az első 10-14 nap alatt rendkívüli módon fokozódik a gyomor aktivitása, amely különöse erős gázképződésekben nyilvánul meg. Ezért nem javasolt a kefirt reggel, munkakezdés előtt fogyasztani. Néha gyakoribb és híg lesz a széklet, de semmi esetre sem szabad abbahagyni a kefir ivását.
Egyes betegeknél, akiknek máj vagy veseproblémáik vannak, kellemetlen érzés alakulhat ki ezen a tájékon. 10-12 nap múlva a szervezet viharos reakciója csökken, a széklet normálissá válik és egy egész állapotra kiterjedő javulás következik be. Megemelkedik a tónus és férfiaknál fokozódik a nemi aktivitás.
Az kefir ivásának kezdetétől 20 nap múlva jelentősen jobban érzik magukat. 2 hónap múlva megszabadulnak néhány betegségüktől, 1 év múlva pedig a szervezetük tökéletesen egészséges lesz. A kefirt használhatjuk arcunk és kezünk bedörzsölésére, mivel akadályozza a ráncok kezdődését, lassítja a bőr öregedését és csökkenti a fáradtságot.
A kefir csökkenti az ízületi gyulladás és a reuma okozta fájdalmakat. A fájó testrészeket kell bekenni naponta 6-8 alakalommal.
Bármilyen sérülés, seb begyógyul, ha a kefirrel átitatott kötést ráhelyezzük a sebre és cseréljük.
Ne felejtsük, hogy a gombát gondozni kell! Ugyanúgy kell bánni vele, mint egy kis élőlénnyel. Óvjuk a gombát! A felesleges gombákat adjuk tovább az utasításokkal együtt!



Ha valaki kedvet kap hozzá, vegye fel velem a kapcsolatot itt. Vagy beszerezheti a kefir gombát a Vaterán, esetleg egyéb hirdetési felületeken. 







2013. február 7., csütörtök

Tejben párolt húscsíkok, tojásmetélttel









A 90 napos diétát művelem harmadik hete. Ehhez készítettem egy protein napba illő ebédet. Kellemesen telít, nem okoz túltelítettséget a gyomorban. Remélem más is szívesen elkészíti, és egy kis változatosságot visz a diétájába.

Hozzávalók:

60 dkg pulyka felsőcomb kicsontozva, csíkokra vágva
1 evőkanál olaj
3 dl tej
pulykahús fűszerkeverék
só, bors

A tojásmetélthez:
5-6 tojás
só, bors



A csíkokra vágott húst sózom, borsozom, majd a fűszerkeverékkel beszórom és 30-40 percig a hűtőben pihentetem, majd az olajon fehéredésig pirítom. Ezután felöntöm tejjel, fedő alatt hagyom, hogy a hús megpuhuljon. Ha szükséges kevés tejjel pótolom az elpárolgott folyadékot.
A metélthez a tojást sóval, borssal egyneművé habarom, és teflon serpenyőben 2-3 mm vastagságú lepényeket sütök belőle, amit csíkokra szeletelek.





Kefires céklasalátával, édes ecetes hagymával tálalom.




Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...