2014. április 30., szerda

Kenyér búzacsírával





Egy kenyeret általában azért készítünk, hogy a család asztalára kerüljön. És főleg azért, hogy szeressék, akiknek adjuk. Az egyik legjobb kenyerem a mai napon sült, hiszen nagyon jól sikerült. Nem felejtős recept, mert kiváló íz és állag. Nagyon kellemes illat, és ami nem mellékes, viszonylag gyorsan elkészíthető.


Azért némi előkészületet ez is igényel, este a következő anyagokat összekeverjük, és beborított edényben tartjuk reggelig.


25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
2,5 dl langyos víz
0,5 dkg élesztő


Másnap reggel hozzáadjuk a következőket:


50 dkg liszt
2 evőkanál búzacsíra
3 evőkanál olaj
1 ½ teáskanál só
1-1,5 dl langyos víz
1 dkg élesztő


A lisztet tálba szitáljuk, összekeverjük a sóval, a búzacsírával, hozzáadjuk a kovászt, beleöntünk egy deci vizet és az olajat, és összegyúrjuk. Ha szükséges, tegyünk hozzá vizet, vagy lisztet, hogy megfelelő állagú kenyértésztánk legyen. Alaposan dagasszuk meg. Szép sima tésztát kell kapnunk. Amikor cipót formálunk belőle, ne lapuljon le a gyúrólapra, hanem tartsa meg a formáját, de simuljon kicsit hozzá.









Duplájára kelesztjük. Ekkor átgyúrjuk, és cipót formázunk belőle. Lisztel beszórt szakajtóba tesszük, és ismét megkelesztjük. Amikor megkelt, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, tetszésünk szerint metszéseket ejtünk rajta, és 210 fokosra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt megsütjük







2014. április 29., kedd

Tekert bagett





Nagyon finom bagett kicsit másként sütve. Miután ketté vettem a tésztát, megsodortam, és összetekertem. 
Igazán kitűnő ízű mutatós kenyeret kaptam. Nagyon finom szerkezetű bélzettel. 

hozzávalók:

Előző napon elkészítjük a következő tésztát.

25 dkg liszt
2,5 dl víz
3 gramm élesztő

Alaposan összekeverjük és 24 órára szobahőmérsékleten hagyjuk. Az edényt fedjük be, hogy a tészta teteje ne száradjon meg.

A kenyér hozzávalói:

A 24 órával korábban elkészített kovász
20 dkg sima liszt
20 dkg rétesliszt
1,5 dl meleg víz
15 gramm élesztő
18 gramm só
3 evőkanál olaj

Gyúrjuk össze, majd alaposan dagasszuk meg a hozzávalókat, ha szükséges adjunk még hozzá langyos vizet, vagy lisztet. Rugalmas, de sima kenyértésztát kapjunk.
Kelesszük a duplájára. Ekkor gyúrjuk át, és osszuk négyfelé. Cipókat formáljunk belőle, és hagyjuk 15 percig pihenni. 




Közben takarjuk le egy ruhával. Pihentetés után sodorjunk belőlük rudakat, és kettőt-kettőt tekerjünk össze. A tekerést a közepénél kezdjük, és mikor az egyik oldalon készen vagyunk, fordítsuk meg, és a másik oldalt is tekerjük össze.



Ekkor egyenletes, szép tekercseket kapunk. Tegyük sütőpapírral kibélelt tepsibe, és hagyjuk 30 percig újrakelni. Vizes ecsettel kenjük be a tetejét, és szórjuk meg valamilyen apró maggal. Én mákkal szórtam meg. Középen készítsünk rajta egy metszést.

200 fokra előmelegített sütőben süssük 30 percig, majd az utolsó 10 percre emeljük meg a hőmérsékletet 230 fokra. Rácsra kitéve hagyjuk kihűlni.





2014. április 28., hétfő

Tejfölös zöldbab leves






Mi sem jelzi jobban a tavaszt, mint hogy elérkezett az utolsó zöldbab konzerv felbontásának ideje.
 A piacon kaptam finom házi tejfölt, tehát semmi nem veti gátját, hogy egy finom leves kerüljön az asztalra.






Hozzávalók 2 személyre:



egy kisebb üveg zöldbabkonzerv
1 evőkanál zsír
1 evőkanál liszt
1 evőkanálnyi apróra vágott vöröshagyma
1 kisebb babérlevél
1/2 teáskanál pirospaprika
2-3 evőkanál házi tejföl
csipet só
2 evőkanál cukor vagy annak megfelelő édesítő
2 evőkanál ecet 10 %-os






A kanál zsírral és a liszttel világos rántást készítünk és az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük benne. Lehetőleg a babérlevelet a hagymával együtt adjuk hozzá, kicsit meggyötörve, hogy az íz jobban kifőjön. Hozzáadjuk a pirospaprikát, és beleborítjuk az üveg babot, levével együtt, és felöntjük vízzel. kb. egy liternyi. Adunk hozzá egy csipet sót, és addig főzzük, amíg a bab megpuhul, és a hagyma szinte eltűnik a levesben. Hozzáadjuk a tejfölt, amivel felforraljuk, és elzárjuk a tüzet alatta. Ízesítjük cukorral és ecettel.






2014. április 27., vasárnap

Kefires pogácsa és szilvalekváros papucs









A kefir a mindennapi étkezéseink része. Naponta frissen készítem, és évek leforgása alatt még nem untunk rá. Természetesen nem állandóan fogyasztjuk.





 A tanácsok szerint 3-4 hetenként beiktatunk egy hetes pihenőt. Ilyenkor minden félébe használom, most például a pogácsa készült vele.




De szívesen habarok vele tejföl helyett, és amellett kiváló bőrápolószer. Segít eltüntetni a narancsbőrt, sőt a szeplőt, májfoltok kezelésére is kiváló




A pogácsa mellett most készült szilvalekváros papucs is.






Betartottam édesanyát tanácsát. Miután vékonyra nyújtottam kicsi négyszögletes lapokat vágtam belőle, majd 10 perc pihentetés után ismét nyújtottam rajta a s



Ekkor tettem átlósan a közepére a lekvárt, és a tészta sarkait aláhajtásnál pici tojásfehérjével megkenve ragasztottam
Mind majdnem tökéletesre sikerült. 





Fahéjas csiga






Fahéjas csiga rengeteg féle létezik. Most egy kísérletet tettem arra, hogy apróra tekerve és vágva milyen tészta neki a legalkalmasabb. Apróra azért akarom szelni, mert május 1-én lesz a városunkban az első magbörze, amin én is részt veszek, tehát egy kevés sütit illik vinnem, hiszen sokan kíváncsiak nem csak a magjaimra, hanem arra is, hogy milyen finomságok kerülnek ki a konyhámból. Mi is lenne a legalkalmasabb, mint egy fahéjas, és egy sajtos tekercs. Ez a tészta finom lett, de sajnos hamar kiszárad. Tehát ez inkább vastagabb nagyobb csigának alkalmas.




A tészta a következő képpen készült.

1 csésze = 250 ml


1 csésze joghurt
3 evőkanál vaj
3 csésze liszt
½ csésze cukor
1 tojás
2,5 dkg élesztő
csipet só

A joghurtot meglangyosítottam, hozzáadtam a cukrot és az élesztőt, amikor az élesztő felhabosodott, vagyis felfutott, beleütöttem a tojást, hozzáadtam az vajat, egy csipet sót, és a liszttel együtt addig dagasztottam, amíg a kezemről a tészta szépen levált. Ekkor a tálat megolajoztam, és hagytam duplájára kelni.



Amikor a tésztám megkelt ½ cm vastagságúra kinyújtottam, megkentem olvasztott vaj, cukor és őrölt fahéj keverékével. Feltekerjük és 2 cm széles darabokra vágjuk, ráfektetjük "pofával" egy papírral bélelt tepsire, hagyjuk ismét megkelni, és 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütjük.


Porcukorral megszórva, vagy citrommázzal áthúzva tálaljuk.








2014. április 15., kedd

Virágkalács









Mindenhol formázott kalácsokat lehet látni, hiszen a Húsvéti Ünnepek a nyakunkon vannak. Én sem szeretnék kimaradni, ezért egy orosz oldalon néztem utána, hogy hogyan kell ezeket készíteni. Kicsit változtattam a recepten, de alapvetően követtem a leírást.


Hozzávalók:

70 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
3,5 dl tej
2 tojás
2 teáskanál cukor
1 teáskanál só
2 evőkanál olvasztott vaj
Megkenéshez :
olvasztott vaj
1 tojássárgája
2 evőkanál tej
apró magok a megszóráshoz


Egy 28 cm-es formát kibélelünk sütőpapírral, vagy kikenünk olajjal.
A tejet meglangyosítjuk, feloldjuk benne a cukrot, és hozzáadunk 2 evőkanál lisztet, és az élesztőt. Hagyjuk alaposan felhabosodni.


Közben a lisztet átszitáljuk, felütünk egy kis tálban 2 tojást, összekeverjük a sóval. Amikor az élesztő szépen felhabosodott, beleöntjük a lisztbe készített mélyedésbe, hozzá adjuk az elhabart tojást, hozzátesszük a vajat, és finoman lágy tésztává gyúrjuk. Alaposan kidolgozzuk, és a duplájára kelesztjük.

Amikor megkelt, kétfelé vesszük, úgy hogy egy harmadát levágjuk, a kétharmadot félretesszük. Az egyharmadot most három egyenlő részre vágjuk. Kettőből készítünk két 15 cm átmérőjű kerek lapot, amit megkenünk olvasztott vajjal, és egymásra tesszük. A harmadik lapot kinyújtjuk és bevágjuk, hogy hálószerű legyen, amikor a tésztakorongok tetejére tesszük.  A tésztakorongokat megkenjük tojássárgájával, és megszórjuk apró magokkal, - én mákkal, és lenmaggal szórtam meg – és a tetejére tesszük a hálószerűen bevagdalt tésztalapot. Körbe vágjuk, én a leesett részt szintén 15 centisre nyújtottam, és a forma közepére tettem. Megkentem vajjal, és a kerek formázott tésztát a tetejére tettem.




A maradék 2/3 tésztát 90 cm x 50 cm-es lappá nyújtottam, megkentem az olvasztott vajjal, és szorosan feltekertem. A formába tettem a már belerakott lapok köré.




 Ollóval bevágtam 1 cm-enként, amit jobbra-balra hajtogattam. Ezután megkentem tejjel hígított tojássárgájával, és 40 percig kelesztettem. Közben a sütőt 175 fokosra felmelegítettem, és 40 perc alatt megsütöttem.





Ha azt akarjuk, hogy szép fényes legyen, készíthetünk a tetejére cukorszirupot úgy, hogy 10 dkg cukorhoz adunk 1 dl vizet, és felforraljuk. A már megsült, de még forró kalácsot ezzel a mázzal kenjük át. Én ezt kihagytam, mert a Papusnak is szeretnék belőle adni, és akkor sokkal több szénhidrát kerülne bele.





Így is nagyon finom, porcukorral megszórva, vagy lekvárral, esetleg sodóval meg egyenesen kiváló. Szerkezete nagyon hasonlatos a kuglófra.







2014. április 13., vasárnap

Gyors leveles pogácsa








Azt hiszem már betegség, hogy szinte minden nap sütni kell valamit. Legalább is komoly fertőzöttség. Ma is mikor bele néztem a kenyeres dobozba, láttam nem kell kenyeret sütni, de hát akkor mi is lesz? Persze, hogy kezdeni kell valamihez, úgy döntöttem pogácsa, hiszen a kefirből is van még jócskán, tehát gyorsan akartam egy finom leveles pogácsát készíteni.


Van egy marék tökmagom, jó pár szem sós mandulám, és talán még kevés dió is akad a dobozkában, Ahhoz azért kevés, hogy magos pogi legyen, de a tetejére szórhatom, ha összevágom, és összekeverem. 


Gyorsan hozzá is láttam.

Hozzávalók:

60 dkg sima liszt
20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
3 dl kefir
3 dl tej
5 dkg margarin
2 tk só
4 dkg élesztő
1 evőkanál myso vagy melasz
1 egész tojás
10 dkg lágy vaj vagy margarin a megkenéshez
majd a tetejére 
1 tojás felverve
1-1 marék sós mandula, tökmag, dió






A kefirt meglangyosítottam, feloldottam benne a myso-t természetesen lehet használni melaszt, vagy cukrot is. Nekem savómézem van, amit túlkaramelizáltam és azt használom cukor helyett, hiszen nagyszerű természetes színt kölcsönöz a tésztáknak, akár a melasz.Ezután belemorzsoltam az élesztőt, és hagytam felfutni. Közben a lisztet átszitáltam, összekevertem a sóval, majd a margarint elmorzsoltam benne.






Meglangyosítottam a tejet. A liszt közepébe mélyedést készítettem ebbe öntöttem a felfutott élesztős kefirt, ütöttem bele egy egész tojást, hozzáadtam annyi tejet, hogy rugalmas de formázható tésztát kapjak. Kicsit letakartam, kb. 15 percre, hogy könnyen nyújthatóvá váljon. 
Meglágyítottam 10 dkg vajat, a tésztát vékonyra nyújtottam, és a vajjal megkentem szépen egyenletesen. feltekertem, és kicsit nyújtottam rajta, hogy a rétegek egymáshoz tapadjanak, majd újabb 15 percit pihent letakarva. 
Addig a magokat összevágtam, összekevertem, és egy tojást elhabartam. 






A pihent tésztát 1,5 cm vastagra nyújtottam, tetejét a tojással megkentem és bevagdostam, majd megszórtam a durvára vágott magokkal. Pogácsaszaggatóval kiszaggattam,tepsibe tettem, és újabb 10 percet pihentettem, 190 fokos előmelegített sütőben aranybarnára sütöttem.





2014. április 11., péntek

Pácolt nyúl hamis vadas mártással






Nem igazán adja vissza a kép a valóságot. Talán a fényeket nem jól állítottam be, vagy direkt meg akar viccelni a nyuszi, amiért megesszük. A lényeg. Kaptunk egy vad nyulat, amit 4 napig pácoltam. A szokásos módon, 1 vöröshagyma, 1 nagy répa, 1 nagy gyökér karikára vágva vizet rá, ebbe borókabogyó, szemes bors, szegfűbors, babérlevél, és természetesen ecet. Amíg a nyúl vetkőzött, addig elkészült a páclé. a felsoroltakat összefőztem, és ment gyorsan a kamrába a kőre hűlni. Amikor kihűlt, a gondosan megtisztított nyulat annyi páclével öntöttük fel, ami ellepte. 4 napon keresztül pácolódott, természetesen közben átforgatva, ellenőrizve.
Ma reggel lemosás és szárítás után kapott a jól bevált fűszersóból. Ez a következőkből áll. Só, fokhagyma, bors, kakukkfű, pirospaprika

20 perc sózás után némi zsír a tepsibe, és a nyuszit belefektettem. 1/2 dl víz alá, alufólia fölé, és irány a 200 fokos sütő. Egy óra fólia alatt, majd 30-30 perc fólia nélkül. Amikor elzártam a sütőt, hagytam benne még 10 percig, a fóliát visszatakarva.
Kitűnő ízű, puha nyúlhús lett belőle.

Amíg a nyúl sült elkészítettem a hamis vadasomat.





Egy felkarikázott nagyobb répát, és egy nagyobb petrezselyemgyökeret, valamint egy felkockázott vöröshagymát előkészítek, közben egy kanál olajon 2 evőkanál barna cukrot karamelizálok. Amikor kezd barnulni, akkor a zöldségeket rádobom, és együtt pirítom pár percig, majd felöntöm vízzel. Puhára főzöm csipet sóval, egy babérlevéllel, egy darab citromhéjjal. Zsíros tejfölt elkeverek pár kanál mustárral,és hozzáadom a főtt és botmixerrel simára pürésített zöldségekhez, 1-2 evőkanál citromlével, vagy ecettel savanyítom, összeforralom és főtt vagy sült hússal tálalom.

Míg a nyúl sült, a zöldségek főttek, 2 tojásból és 20 dkg sima lisztből tésztát gyúrtam, 20 percet pihentettem, nyújtottam, és amikor megszikkadt metéltre vágtam. Forró sós vízben kifőztem.

Együtt tálaltam.






2014. április 10., csütörtök

Zacskóban sült zabpelyhes kenyér






Régen sütöttem zacskóban, de a tegnapi zsemlék készítésekor láttam, van vagy két csomag sütőzacskóm. Gondoltam a mai kenyérnek is nagyon jó lesz benne, hiszen túl nagyot nem akarok sütni. A tegnapi zsömle készítésekor tettem el kb 25 dkg tésztát a mai kenyérhez. A következőkkel pótoltam kenyérré.

Hozzávalók:

25-30 dkg öregtészta vagy előző nap készített gyors kovász
60 dkg liszt ha van, kenyérliszt
2 ek zabpehely
2 csapott ek keményítő (elmaradhat)
1 tk só
2 ek olaj
1 dkg friss élesztő
4 dl víz
csipet cukor
Az élesztőt egy deci vízben a csipet cukorral felfuttatom, közben a lisztet átszitálom, és hozzáadom a sót, keményítőt, zabpelyhet, összekeverem, bele teszem az öregtésztát és a felfutott élesztőt, az olajat, és annyi langyos vízzel összegyúrom, hogy rugalmasan lágy kenyértésztát kapjak. Alaposan megdagasztom. Akkor jó, az állaga, ha a deszkára téve nem lapul el, hanem szépen megáll rajta.
Hagyom letakarva duplájára kelni. Ekkor kinyomom belőle a levegőt, és ismét hagyom megkelni.







Veknit formázok belőle, amit egy sütőzacskóba teszek. A száját kicsit aláhajtva hagyom ismét újrakelni. Közben a sütőt előmelegítem 230 fokosra. Amikor megkel a kenyér egy-két bemetszést készítek rajta, - én most hosszában vágtam be - a zacskó száját aláhajtom, és beteszem az előmelegített sütőbe. 10 perc után visszaveszem a hőmérsékletet 190 fokra, és még 25-30 percig sütöm. Ekkor kibontom a zacskót, és 5 percig sütőm.
Rácsra téve hagyom kihűlni

Nagyon jó szerkezetű bélzet, finoman ropogós héj, kiváló íz.





2014. április 9., szerda

Lusta asszony zsemléje, vagy stanglija





Az este amikor eszembe jutott, hogy ideje lesz kenyeret sütni, mert a szombati éppen fogyóban, már nem keltem fel, hogy készítsek egy gyors kovászt, így a mai reggelt élesztős tésztával kezdtem. Még mindig jobbnak találom, mint a bolti kenyérrel etetni a családot. 




Hozzávalók:

60 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
2 dl kefir
2 dl víz
1 1/2 tk. só
1 evőkanál búzacsíra
1 evőkanál myso (vagy melasz)
2 evőkanál olvasztott vaj




Meglangyosítottam a kefirt, de ha nem lenne otthon, vízzel ugyanúgy elkészíthető, vagy akár tejjel, joghurttal is helyettesítheted. Nekem házi kefirem igen mindig van.
A langyos kefirben feloldottam a myso-t. A myso a tejsavóból készült mézszerű finomság. akit érdekel hogyan kell készíteni a blogon megtalálja. De lehet bele tenni helyette melaszt, vagy akár egy kanál mézet is. A myso-s kefirbe az élesztőt felfuttattam.





A lisztet átszitáltam, kétszer, mert mindig így láttam. hozzá kevertem a sót, és egy evőkanál búzacsírát, mert a szervezetet ha tudjuk tápláljuk ilyen típusú adalékokkal. De tehetünk hozzá korpát, vagy más hasznos dolgot




.


A liszthez adtam a felfutott élesztőt, a vajat, és annyi vizet, amivel rugalmas kenyértésztát kaptam. Alaposan összegyúrtam, és jól megdagasztottam.

hagytam kelni, majd átgyúrtam, és újra kelesztettem.
Ezután kicipóztam 9 egyforma darabra. Ellapogattam, és vártam vele 15 percet, majd megformáztam, mint mikor kis vekniket készítünk, csak persze ezek olyan zsemle nagyságúak.


Sütőzacskóba téve ismét kelni hagytam őket. Mielőtt a zacskót alá dugtam volna, bevágtam a tésztát, és 230 fokos előmelegített sütőbe tettem. 10 perc után 200 fokra mérsékeltem a hőt, és még 20 percet sütöttem, de az utolsó 5 percben már a zacskót szétnyitottam.



Rácson hagyom kihűlni.









2014. április 5., szombat

Fűszeres csirkemell sült zöldségekkel, és fügecsatnival








Arra gondoltam, legyen diétás a napom. Sőt legyen diétás a holnapom. Persze csak az élvezhetőség határáig. Nem vagyok hajlandó magamat sanyargatni senki kedvéért. Csak módjával mindent. 

Éppen erre a módszerességre találtam ki a következő finomságot.

Mindenek előtt fűszersót készítettem a már megszokott módon. 


2 evőkanál adalékmentes só
1 1/2 teáskanál szárított kakukkfű
1  1/2 teáskanál szárított és porrá őrölt fokhagyma
1 teáskanál cayenne bors


A fűszereket összekeverem, és a szeletekre vágott csirkemellet alaposan bedörzsölöm vele.
Ez a fűszerkeverék szinte minden fehér húshoz alkalmas. A vörös húsok több íz után könyörögnek, de a csirkének, nyúlnak, halnak elegendő.

Kiolajozott tepsibe teszem, és alufóliával, vagy ha fedele van a tepsinek azzal befedem, és fél órára 200 fokos sütőbe teszem. Fél óra múlva leveszem a fóliát, és 10-10 perc alatt pirosra sütöm mind két oldalát.




Természetesen nem csak a csirkemell a jó hozzá, hanem bármilyen része a csirkének. A combokat ki szoktam csontozni, úgy sütöm, de amellett, hogy ízletesebb, sokkal zsírosabb is.

Egy másik edénybe s következő darabokra vágott zöldséget teszem a már említett fűszersóval alaposan megszórva. 

1 kis cukkíni
1 nagyobb sárgarépa
1 nagy fej hagyma
4-5 gerezd fokhagyma





1/2 csokor zöldpetrezselyem a megszóráshoz

A megpucolt zöldségeket kiolajozott edénybe tesszük, megszórjuk fűszerkeverékkel, és összekeverjük. Befedjük, és a 200 fokos sütőben 15-20 perc alatt puhára pároljuk. Le vesszük a fóliát, és 10 perc alatt megpirítjuk. Amikor kivesszük a sütőből, megszórjuk apróra vágott petrezselyem zölddel.
A húst ezzel a zöldséges kötettel tálaltam, és fügecsatnit, valamint házi savanyú uborkát adtam mellé.






Természetesen petrezselymes burgonya, vagy rizs tökéletesen kiegészíti a fogást, de anélkül is ízletes, laktató ebédre, vagy vacsorára.



Kevi sodrott perec

  Hetek óta vágyok egy kis hazai ízre. Most szerintem túl sokat gondolok az otthoniakra.  Ettől is lehet, hogy nehezemre esik nem gondolni a...