Egy kanál cukor

  Pár napot kihagytam – nem lustaságból, hanem mert pénteken szalagavatóra mentem, szombaton és vasárnap pedig unokázós napok voltak. Ezek a hétvégék a kedvenceim. Ilyenkor végre nem a csendes magányban ücsörgök, hanem sürgök-forgok, és örömmel teszek a szeretteim kedvére. Persze van bennem némi hiányérzet is, mert egyszerre mind a hat nem lehet itt… de a 3+1-et sem cserélném el semmire. A kakaspörkölt kiválóan sikerült. Mondjuk csaló módon készült: a combokat és a mellehúst kicsontoztam, kockára vágtam, így a „boltihús-párti” fiatalok is gond nélkül ették. Sőt, még dicsérték is – ez azért komoly elismerés. Szombaton friss galuska készült hozzá, most pedig előkerült a kakas a mélyhűtőből. Igaz, a pörkölt maradéka és a vasárnapi húsleves egy része visszakerült oda, de már azt is tudom, mi fog készülni belőlük két hét múlva, amikor megint együtt leszünk. A vasárnapi leves sok zöldséget kapott, csigatésztával, ahogy az illik és dukál. Tervben volt a mama-féle almás lepény is, de a gye...

  Csirkehegyek és remegő kocsonya Még mindig esik. Ugyanaz a fránya eső, mint tegnap. Tudom én, hogy a föld szomjazik, kell neki a víz, de néha igazán tarthatna egy kis kávészünetet. Csak úgy… emberségből. A terv egyszerű volt: bevásárlás a lányommal, ahogy általában. Ő az, aki hetente jön, visz, intéz – és bár koromnál fogva egyáltalán nem vagyok öreg (ezt gyorsan tisztázzuk 😄), mégis jólesik, hogy törődnek velem a gyerekeim. Írok egy listát, és igyekszem ragaszkodni hozzá, mert lám, a tudatos gazdálkodás is része annak, hogy tanulom magamat. Most azonban hétvégi nagyüzem van: az unokám és a barátja nálam töltik a napokat. Ez azt jelenti, hogy több minden kell, de semmi sem fogy el teljesen. Ilyenkor mindig ott motoszkál bennem a gondolat: „Ugye nem vettem megint túl sokat?” A maradékgyűjtés olimpiai bajnoka voltam már, de fejlődöm.  Okosabban tervezek. Legalábbis próbálok. Az étkezési igények viszont letisztultak: csirke. csirke. és… csirke. Nem túl változatos, de igyekszem...

Ez a sorozat nem receptekről szól Azok csak ürügyek. Inkább arról, hogyan tanulja meg az ember újra önmagát – néha egy fazék mellett állva. Tegnap csodálatosan szikrázó napsütés volt. Testet-lelket átmelengető, a tyúkocskáim nagy része imádta is, hiszen még szabadon garázdálkodhatnak az udvaron. Én viszont a napsütésnek – és a jól hőszigetelt ablakoknak – köszönhetően pillanatok alatt 24 fokot varázsoltam a lakás minden szegletébe. Ma már ismét az esőé a főszerep. Az előrejelzés ugyan ígéri, hogy hamarosan eláll, de a meteorológia már annyi mindent ígért, hogy mára inkább csak udvariasságból hallgatjuk meg. Az ég is szépen besimult, felhő felhő hátán. Tegnap reggel az utolsó szelet kenyeremet is bundáskenyérnek készítettem el. Estére már csak egy kis müzli maradt joghurttal, mert mire észbe kaptam, besötétedett, kenyeret pedig nem vettem. Ma reggel viszont az eső miatt nem indultam el sehova. Egyelőre nincs műszaki a kocsin, majd csak a hagyatéki után tudjuk levizsgáztatni, hiszen a fé...

  Fetás spenótos lasagne (avagy amikor a feta mást gondol) A hó szinte teljesen elolvadt, mutatóban maradt itt-ott egy-egy kupac, ahová az utak takarításakor halmoztuk. Persze imádtuk: hetekig szánkóztunk, korcsolyáztunk, hógolyóztunk – természetesen mindezt csak képletesen írom. Én ugyanis az elmúlt időszakot leginkább azzal töltöttem, hogy megtanuljak a kazánba fűteni. Mert nem mindegy, mit és hogyan teszel be, meddig hagyod nagy lángon égni, mikor zárod el a levegőt, mennyi ideig tartja a parazsat, és meddig a meleget. Ezek létfontosságú kérdések. Szó szerint. Egyszó mint száz: a havas sportok helyett én ezt a tudást gyűjtöttem. Volt benne kétségbeesés, tanácstalanság, meg jó pár „most akkor mi lesz?” pillanat. Nem volt kitől kérdezni, úgyhogy szépen, apránként mindenre magam jöttem rá. És amikor az ember ennyit tanul, előbb-utóbb megéhezik. Így született meg ez a lasagne. Hozzávalók (1 személyre, kis jénaiban) kész lasagnetésztalapok 5 dkg vaj 2 ek liszt tej (amennyit felvesz) ...

Borsóleves 1 főre (és ami utána jön) A borsóleves nálam már egyfős műfaj. Nem azért, mert ne lehetne nagy fazékkal főzni, hanem mert most épp ennyire van szükségem: egy tányérra, egy kanálra, egy kis rendre a konyhában – meg magamban. A recept egyszerű, mint a hétköznapok. Hozzávalók 1 főre: 15 dkg zöldborsó 10 dkg sárgarépa és fehérrépa 1 ek olaj 1 ek vaj ¼ fej vöröshagyma 1 kiskanál cukor 1 ek liszt ½ tk pirospaprika Só, paradicsom, paprika ízlés szerint ételízesítő vagy leveskocka Az olajhoz adom a vajat, ezen párolom meg a szeletelt zöldségeket. Jöhet hozzá a zöldborsó, a cukor, még egy kis türelem. Amikor már minden illatos és együttműködő, megszórom liszttel, pirospaprikával, felöntöm vízzel. A hagymát egészben teszem bele – nem szeretem, ha a hagymadarabkák úgy úszkálnak a leves tetején, mintha mentőcsónakot keresnének. Egy leveskocka vagy egy kanál házi vegeta, és főhet szépen. A végén kerül bele a tészta. A galuska most nem játszik: egy fél adag tojást még a ty...

  Ez a sorozat nem csak receptekről szól. Hanem az újratanulásról. Arról, milyen egyedül főzni, enni, dönteni – úgy, hogy közben nem akarunk se pazarolni, se beletörődni. Egyszemélyes adagok, hétköznapi ételek, apró felismerések a konyhából. Nem felezett receptek, hanem egy főre szabott életdarabok. Ha te is egyedül állsz a tűzhelynél, itt nem leszel az. Egyszemélyes adag – de nem magányos. Tanulom magamat – avagy az egyszemélyes háztartás nem kicsinyített változat 46 évig páros üzemmódban éltem. Összeszokva, begyakorolva, hibátlanul működve. Mi pontosan tudtuk, ki miben jó, és – ami még fontosabb – ki mit nem csinál. A férjem például szeretett főzni. Én meg szerettem volna, ha nem fűszerezi túl. Így békés kompromisszum született: főztem én. Ő meg fűtött. És láss csodát, nálunk mindig meleg volt – a radiátorban és az életben is. Biciklit szerelni nem tanultam meg. Hegeszteni végképp nem. Minek is, amikor volt valaki, aki tudta, szerette, és csinálta helyettem. Aztán egy...