Egy kanál cukor

Eltelt pár nap, és nem adtam hírt magamról. Pedig lenne miről. Öt hónap telt el azóta, hogy 46 év házasság után egyedül maradtam. Ez az öt hónap – minden furcsaságával és könyörtelenségével – igazi lecke egy magamfajta, kissé elkényeztetett asszony számára. Kezdjük ott, hogy soha életemben nem kellett fát vágnom. Most már a gyújtós hasogatását is megtanultam. Aztán rájöttem valamire: létezik az a bizonyos „szuper találmány”, amit az üzletek alágyújtósként árulnak. Legalább huszonöt reggeli baltacsapást spóroltam meg vele – és néhány káromkodást is. A fűtés sem az én műfajom volt. Most már tudom, mikor kell elzárni a kazánt, hogy bent maradjon a meleg, és azt is, hogy mínusz tizenöt fokban este tízkor igenis meg kell pakolni a tüzet, ha nem akar az ember reggel vacogva ébredni. Megtanultam, hogy nem csak hólapáttal lehet havat lapátolni – és hogy egy rosszul letakarított, jeges járda bizony nem ismer kegyelmet. Az alföldi sár pedig… nos, annál makacsabbat még nem láttam. A gumicsizma is...

Tegnap a tél úgy döntött, újra villant egyet: hó hullott a kis városra. Egy pillanatra majdnem kétségbe estem – -10 fok?! Megint? – de gyorsan elhessegettem a gondolatot. Negatív energiából baj lehet, így inkább nevettem magamon, miközben elképzeltem, ahogy a szomszéd  dühösen lapátolja a havat, én pedig forró teával a kezemben bámulom az egészet. A tyúkjaim szerencsére nem voltak ilyen bosszúsak: újra tojnak! Vagyis sütemények, rakott krumpli, és minden finomság tervbe véve.  Bár a hétvége most egyszemélyes üzemmódban telik, de a varrógépem újra a sarokból hívogat – de erről majd legközelebb mesélek, amikor nem a kenyér illata tölti be a lakást. Ma kenyérsütő nap volt.  Figyeltem, és kiderült: a saját sütésű fehér kenyér nem dobja fel a vércukromat úgy, mint a bolti.  Tanulság: süssetek kenyeret! Nem kell hozzá kovász, az élesztős is baromi finom. A mai kenyér kalandja: 60 dkg liszt 1 csapott ek búzasikér 2 tk só 1 zacskó száraz élesztő 3 ek olaj 3 dl lang...

  Pár napot kihagytam – nem lustaságból, hanem mert pénteken szalagavatóra mentem, szombaton és vasárnap pedig unokázós napok voltak. Ezek a hétvégék a kedvenceim. Ilyenkor végre nem a csendes magányban ücsörgök, hanem sürgök-forgok, és örömmel teszek a szeretteim kedvére. Persze van bennem némi hiányérzet is, mert egyszerre mind a hat nem lehet itt… de a 3+1-et sem cserélném el semmire. A kakaspörkölt kiválóan sikerült. Mondjuk csaló módon készült: a combokat és a mellehúst kicsontoztam, kockára vágtam, így a „boltihús-párti” fiatalok is gond nélkül ették. Sőt, még dicsérték is – ez azért komoly elismerés. Szombaton friss galuska készült hozzá, most pedig előkerült a kakas a mélyhűtőből. Igaz, a pörkölt maradéka és a vasárnapi húsleves egy része visszakerült oda, de már azt is tudom, mi fog készülni belőlük két hét múlva, amikor megint együtt leszünk. A vasárnapi leves sok zöldséget kapott, csigatésztával, ahogy az illik és dukál. Tervben volt a mama-féle almás lepény is, de a gye...